Ahogy arról lapunk is beszámolt,
Katonai helikopterek és harcászati repülők szállták meg a Dunántúl légterét 2021. October 06. 10:58 katonai helikopterek és harcászati repülők szállták meg a Dunántúl légterét. Olvasónknak, Lampért Gábornak pedig most sikerült megörökítenie egy ritka vendéget Pápán.
A Brit Királyi Légierő C-17 Globemaster III teherszállító repülőgépéről tudott készíteni néhány képet, miközben az éppen délutáni gyakorlórepülését teljesítette Pápa és környéke légterében.
A monstrum egyébként hétfőn este érkezett meg a pápai Magyar Honvédség Bázisrepülőtérre. Kedden éjszaka is volt gyakorlórepülése, ezt pedig mutatta a Flightradar24 is, illetve olvasónk helyi lakosként maga is hallotta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!