A bejárat mellett halmokban áll a hulladék.
Olvasónk írta:
A Parkerdőben most is sokan sétálnak. Kár,hogy az erdő bejáratát ez a szeméthegy csúfítja el.
- fotót is mellékelt leveléhez:
Ilyen december végén
Olvasó
Mi is írtunk erről, rövid időn belül többször is. December elején olvasónk képeit közöltük
Szeméthegyek a Parkerdőben 2015. December 02. 17:02 , november végén pedig mi is a szeméthalomról kérdeztük az illetékeseket
Továbbra is szélmalomharc folyik a parkerdei szeméttel szemben 2015. November 23. 17:42 . Reméljük ez a halom már egy újabb és nem az, amit mi is fotóztunk korábban.
November végi állapot
Garai Antal Atom
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!