A vámpírok igenis csillognak!

Péterfy Bori, a hidrogénszőke vámpírnő fellép a Fő tér végében álló színpadra. Minden szempár rászegeződik, ahogy az arany flitteres ruhájában az utánozhatatlan vonaglós éneklésbe kezd. Nem úgy, ahogy a Stephanie Meyer gondolta – de ez a vámpír nagyon csillog.

Luchbox és Love Band a szombathelyi Fő téren ingyen? Nem csak nekem hangzott ellenállhatatlannak az ajánlat, mert az egész agóra megtelt. A színpad mellett punkok isznak műanyag flakonokból, a csöves léggitározik az első sorban, pedig a zene még el sem kezdődött. Alterifjak koncertharcidíszben, harmincas szinglik tűsarkokon, nagy családok kisgyerekkel, egyszóval a két zenekarnak együtt sikerült idevonzania Szombathely színejavát. Még egy ló is táncol az első sorban – távolról élőnek tűnik, ami kicsit ijesztő, de közelről látszik, hogy csak egy maszk. Még szerencse.

Már megint itt van a szerelem

A hét órás kezdés éppen ideális egy koncerthez. A Luncbox pár perc késéssel a színpadra áll. A „megtaláltok minket a napi szaron és az összes pornóoldalon” nem valami jó reklám, de igazán ők tudják. A kertvárosi deszkás punk amúgy sem passzol annyira Borcsa mellé, úgyhogy a hangulat még elég kezdetleges. A koncert végére levonom a tanulságot: a zenekar nem fejlődött sokat azóta, mikor Átjárón A zsűri rendesen vakarta a fejét – Átjáró2 megyei döntő 2009. April 01. 09:30 először láttam őket. Most is ugyanazt „Csavard fel a szőnyeget” feldolgozást játsszák, amit akkor.

Péterfy Bori és a Love Band
Akcióban a vámpírnő...
Tóth Ákos

Bori is mindig eljátszik egy feldolgozást a koncertjein, az Albert Einstein Bizottság „Szerelem” című számát. Ezt a számot szokta a legnagyobb beleéléssel énekeli, a Boris rángatózás csúcspontján. Viszont egy másik szokásáról, hogy mindig feketében lép színpadra, most mégis lemondott. Csúcsos vállú, feszülős, flitteres aranyruhában csillogott a színpadon, ami istennőien állt neki. Az új lemez pedig élőben is csodás. A nézők egyelőre jobban tombolnak a régi számokra, mint a „Vámpír” vagy a „Hajolj bele a hajamba”, de biztos vagyok benne, hogy mikor legközelebb jön hozzánk Borcsa, arra már az „500 villám” és a „Zombi” dalszövegei is menni fognak.

Péterfy Bori és a Love Band
A tizenévesek ikonja
Tóth Ákos

Később a hangulat teljesen olyan, mint egy savariamozis koncerten „Emelkedjetek el a földtől!” – Péterfy Bori és a Love Band a moziban 2008. November 07. 18:37 . Lányok ültek fiúk nyakába, volt egy bátor bodyszörfös is, buborékok szálltak fel a közönségből, és még az énekesnő is megjegyezte, hogy az első sorban lévő arcok már ismerősek neki a mozis koncertekről. Amivel pedig jobb is volt, mint egy beltéri koncert: nem kell összepréselődni, nincsen meleg és a koncert végeztével sokkal könnyebb elhagyni a helyszínt. Bori is csak lesétált a színpadról, kidobta a vizesflakonját a legközelebbi kukába, kicsit még beszélgetett, majd beült a nagy, sötétkék turnébuszba Love Bandje kíséretében és elhajtottak a Fő térről. Reméljük, hamar visszajön.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

MR2 turné: Koncert a heringesdobozban

Sok szombathelyi koncerttel az a baj, hogy nagyon kevesen jönnek el rá. Aztán mindig jön egy-két olyan előadó, aki rá tudja venni az embereket, hogy kimozduljanak, szép kis tömeget produkálva a mozi aulájában, vagy épp az oladi ÁMK-ban. És van az MR2 turné.

A zsűri rendesen vakarta a fejét – Átjáró2 megyei döntő

Érvényesült a papírforma: a Lunchbox nyerte az Átjáró 2 megyei döntőjét. De voltak itt mások is, meglepően magas volt a színvonal. Kár, hogy csak egy nyertes lehetett.

„Emelkedjetek el a földtől!” – Péterfy Bori és a Love Band a moziban

Olyan könnyű valakire rámondani, hogy jelenség. De ki az valójában? Péterfy Bori mindenképpen. Valaki, akire figyelni kell, aki egyedül is képes betölteni egy többszáz négyzetméteres teret.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra