Kis hableány és a sebészi szike találkozása

A szépészeti beavatkozásokat végző cégek némelyike egészen kreatív módon képes reklámozni magát. Példákat sorakoztatunk!

Mivel egy olyan szakmáról beszélünk, ami már természeténél fogva megosztja az embereket - hiszen ki ne bocsátkozott volna már vitába annak kapcsán, hogy a mellnagyobbítás jó és önbizalomnövelő dolog, vagy épp ellenkezőleg, ördögtől való? -, a reklámügynökségeknek a szokásosnál is jobban gatyába kell rázniuk magukat, ha egy ilyen vállalkozásnak készítenek hirdetést (főleg azért, mert ha elszalad velük a ló, a reklámhatóságok pillanatok alatt betilthatják a végeredményt). Vékony jégen táncolnak tehát, amin könnyű elcsúszni, de talán pont emiatt is sikerült egy-egy plasztikai sebészetnek igazán bomba reklámot készíteniük. Nézzük csak, hogyan találkozott a kreativitás ezzel a necces témával!

"Tiéd a dicsőség, de más fizet érte"

Így hangzik a szlogenje az alábbi, törökországi hirdetésnek - utalva arra, hogy ezt a bizonyos valaki mást, régi önmagunkat hagytuk a hátunk mögött, amikor felfeküdtünk a műtőasztalra, vagyis az átalakításért még ő fizetett, mi már csak a gyümölcsét szüreteljük. Fortélyos és erős üzenet, valószínűleg működött is.

Uszonyból kecses lábak

"Valóra váltjuk a tündérmeséket" - állítja magáról ez a cég, a képen pedig Arielt, a kis hableányt láthatjuk, miután megszabadították pikkelyes alfelétől, és a helyére szimpatikus női lábakat varázsoltak. A reklám egy másik verziójában ugyanebben a stílusban egy zöld békát látunk a műtőasztalra heveredni, belőle aztán fess királyfi lesz. Az üzenet a napnál is világosabb: kinek van szüksége boszorkányságra, tündérekre vagy egy bűbájós csókra, ha kéznél van egy jó plasztikai sebész?

Saját orvosával reklámozta magát

...az Advanced Cosmetic Surgery: a 48 éves Halina Ashdown Shiels neve mellé olyan titulusok is kerültek, mint nagymama és ügyvezető igazgató, ő maga pedig egy tükörből, pucéran leskelődik a plakátról. Az alábbi, tizenkét évvel ezelőtti fotón még büszkén áll Dublinban az egyik óriásplakát előtt - az összképen már csak az ront valamelyest, hogy a cég nemsokára tönkrement, miután egy hatgyerekes családanya meghalt a műtétből való felépülése során.

"Nem csak a testedet változtatja meg"

A Mccann Erickson ügynökség kolumbiai tagozata hozta össze ezt a reklámot, ami aztán egy rangos díjat is elnyert, nem véletlenül. A tipikus előtte-utána képek mintájára itt egy-egy női kacsót látunk, de először még csak úgy magában, aztán már egy jegygyűrűvel - vagyis rettentő alattomos módon játszottak rá arra a rettentő alapvető női igényre, hogy minden leány szeretné, ha asszony válhatna belőle (ehhez meg szépnek kell lenni, ugye).

Nyugat.hu

Ilyen orrod is lehetne

Ezt sugallja a pohár, amire egy közel tökéletes orrot rajzoltak a torontói kreatívok, hogy aki iszik belőle, oldalról e közel tökéletes orr birtokosának tűnjön. Ma már ezernyi továbbgondolt változata van ennek a szemtelenül eszes szemfényvesztésnek, de tény, hogy amikor megjelent a piacon, lehengerlő hatása volt.

Tajvani klinika és a tárga nyílt szemek

Népük jellegzetes karakterológiáját vette alapul az alábbi zseniális (bár már az etikátlanság határterületét súroló) reklám, aminek mottója így szól: "Az egyetlen dolog, ami miatt aggódnod kell, hogy hogyan magyarázod majd meg a gyermekeidnek."

Mellet növeszt a névjegykártya

Reklámfelület persze nem csak a tévé képernyője, egy utcai oszlop vagy egy óriási tűzfal lehet, de akár egy zsebből előrántható névjegykártya is. Az alábbi kártya közepén, egy női alak mellénél két kör van kivágva, a keménypapír helyén pedig egy-egy gumilapocska feszül, amin ha átnyomjuk ujjbegyünket, látni fogjuk, hogy a tulajdonos, Dr. Hajnal Kiprov mire képes a műtőjében. Cseles!

"Szüless újjá!"

A Sixtus-kápolna mennyezetfreskója, azon belül is az Ádám teremtése című jelenet milliókat ihletett már meg, de a Photoshop-művészek csak nagyon kis hányada volt képes eredeti, nem izzadságszagú továbbgondolásra. Az alábbi megoldás mindenképpen köztük van: a kedves (leendő) páciensnek csak meg kell nyomnia a lift gombját, ami a harmadikra visz, és hamarosan új emberként távozhat.

Ugyan mi most kreatív reklámokat mutattunk, ez nem jelenti azt, hogy teljes mellszélességgel kiállnánk a szépészeti beavatkozások mellett - inkább azt mondjuk, hogy bárki, aki ilyesmin törné a fejét, előtte informálódjon, olvasson a témában bőségesen, és sose feledje, hogy mint oly sok mindennek, ennek is megvannak a maga buktatói.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű