Romániában eddig közel 99 ezren nemet mondtak az AstraZenecára

Az EMA vezető tisztségviselője azt mondta, hogy van összefüggés a vakcina és a vérrögök képződése között.

Romániában az előjegyzettek 28 százaléka, vagyis mintegy 99 ezer személy lemondta az AstraZeneca-oltást – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján az oltási kampányt koordináló Valeriu Gheorghita katonaorvos.

Gheorghita hozzátette: a lemondások zömét márciusban jegyezték, azt követően, hogy megjelentek a hírek az oltóanyag mellékhatásairól. A katonaorvos érthetőnek nevezte, hogy az emberek haboznak beadatni az AstraZeneca oltást. Hozzátette: mindenki, még a döntéshozók is több hivatalos információt várnak az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA).

A koordinátor szerint Romániában egyetlen olyan trombózisos esetet sem jegyeztek fel, mely az oltással lenne összefüggésbe hozható.

Időközben az EMA vezető tisztségviselője, Marco Cavaleri egy kedden megjelent olasz interjúban azt mondta, véleménye szerint most már ki lehet jelenteni, hogy van összefüggés az AstraZeneca-vakcina és a vérrögök képződése között. Viszont hozzátette, hogy azt még nem tudni, pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat, de igyekeznek pontos képet kapni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19