Romániában pénzt kap az a háziorvos, aki oltásra veszi rá betegeit

Sürgősségi kormányrendeletet jelentettek be keleti szomszédunknál.

A rendelet szerint azok az orvosok, akik a következő hónapokban a lakosság koronavírus elleni oltásán fognak dolgozni túlórában, minden pluszban ledolgozott óráért bruttó 90 lejt fognak kapni (1 lej 74 forint), az asszisztensek bruttó 45 lejt, a nyilvántartást vezetők bruttó 20 lejt kapnak majd minden túlóráért.

Ez egészségügyi miniszter ugyanakkor arról is tájékoztatott, úgy tervezik, hogy a háziorvosokon keresztül tájékoztatják a lakosságot az oltásról. A miniszter szerint ideális esetben az emberek a hozzájuk legközelebb álló orvostól, a családorvostól informálódnak az oltással kapcsolatban, és nem a politikusoktól a tévében.

Ezért a következő időszakban a háziorvosokra támaszkodnak az emberek tájékoztatásában, és pénzzel ösztönzik őket, hogy győzzék meg az időseket és krónikus betegeket az oltás szükségességéről, és regisztrálják őket az oltásra várók rendszerébe. A miniszter elmondása szerint ezt a munkát külön meg fogják téríteni a háziorvosoknak, akik

• minimum 30 lejt fognak kapni minden páciensük után, akit felírnak a beoltandók várólistájára, majd utólag is figyelik a beoltott állapotát.

• Ez az összeg 50 lejre nőhet, ha az illető családorvos oltásra alkalmas pácienseinek több mint fele jelentkezik oltásra, és

• 60 lejre, ha ez az arány a 60 százalékot is meghaladja.

Voiculescu azt is elmondta, hogy a hajléktalanok és fogyatékkal élők is bekerülnek az oltási kampány második szakaszába. - írja az infostart.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19