A virológus arra számít, hogy az Omikron beindítja az ötödik hullámot.
„A negyedik vakcina szükségessége már nagyon esedékes többeknél, elsősorban azoknál, akik nagyon korán kapták az alap immunizálást” - mondta a Hír Tv-nek Rusvai Miklós.
Az ismert és sokat hivatkozott immunológus szerint habár túl vagyunk a negyedik hullám csúcsán, a vírus az ünnepek alatt is fertőz, és az Omikron-variáns hamarosan beindítja az ötödik hullámot.
Az esetszámok emelkedését a szennyvíz adatok is valószínűsítik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!