Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Rusvai Miklós szerint kockázatos a nyitási terv

A 2,5 millió beoltott helyett inkább a szennyvízvizsgálatok eredményeihez és a járványadatokhoz igazítaná a lazításokat.

Az ATV Start című műsorának volt vendége Rusvai Miklós, aki elmondta, szerinte már túl vagyunk a nehezén, vagyis a harmadik hullám csúcsán. A virológus kifejtette, hogy március 26. és április 1. között tetőzött a fertőzöttek, a kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévők, illetve az elhunytak száma.

Rusvai ugyanakkor kockázatosnak véli a kormány nyitási tervét, ő inkább várna még és a 2,5 millió beoltott helyett a szennyvízvizsgálatok eredményeihez, valamint a járványadatokhoz igazítaná az enyhítések bevezetését.

A virológus úgy látja, hogy ha április 19-én nyitnak az iskolák, annak majd a május eleji járványadatokban mutatkoznak meg a hatásai. Véleménye szerint azonban az átoltottsági arányok miatt maximum a csökkenés rövid megtorpanására lehet majd számítani, növekedésre nem.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19

Tovább az oldalra