A virológus szerint, ha még körülbelül kétmillió ember felvenné az oltást, azzal a plusz egymillió fővel, akik átestek a fertőzésen, elérhetnénk a nyolcmillió védettet, ami elég lenne a nyájimmunitáshoz.
„Az a helyzet, hogy megítélésem szerint mindenféleképpen jobb, ha el vannak különítve az oltottak és a nem oltottak, legalábbis azokon a helyeken, ahol fokozott a fertőzésveszély” – nyilatkozta a szakember a Blikknek.
Ezt azzal indokolta Rusvai, hogy a nem oltott emberek sokkal több vírust termelnek, ha megfertőződnek. „Tulajdonképpen az egész testük egy vírusgyárrá alakulhat át. Fokozott kockázatot jelentenek azokra a személyekre, akik bár kaptak oltást, de nem alakult ki bennük elég erős immunitás. Ilyenek lehetnek például az idősek is, hiszen az ő immunrendszerük már nem feltétlenül működik tökéletesen” – magyarázta.
Szerinte a harmadik hullámnak vége van, de fontos, hogy még többen oltassanak, mert ez csak „három hónap kegyelmi idő.” „Ha lesz negyedik hullám, az is csak ősszel, és csak akkor, ha nem oltatja be magát elegendő ember” – mondta a lapnak Rusvai Miklós.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!