Rusvai: van akinél 2 hónap után a védőérték alá csökken az antitestek száma

Hathetente feleződik az antitestek száma az oltást követő három hetes felfutás után.

Rusvai Miklós virológus szerint a koronavírus ellen beadott emlékeztető dózis felfrissíti az immunrendszer memóriáját, az antitestek az oltás után három héttel érik el a legmagasabb szintjüket, hat hónap elteltével azonban a védőérték alá csökkennek

A Magyar Nemzet szerdai számában a víruskutató rámutatott: a harmadik oltás felvételével a szervezet újra eredményesen fogja termelni az ellenanyagot, így aki most beoltatta magát, az a negyedik járványhullám végéig már védettséget szerzett, jövő ősszel azonban ugyanez már nem lesz elmondható.

Rusvai hangsúlyozta: az alaptétel az, hogy a harmadik oltás senkinek sem árt, ezáltal frissítjük fel ugyanis az immunrendszerünk emlékezetét, amelynek köszönhetően a szervezetünk újra eredményesen fogja termelni az ellenanyagot.

Az antitestek az oltás után három héttel érik el a legmagasabb szintjüket, ami egyénenként nagyon változó, utána viszont nagyjából hathetente feleződik a mennyiségük, hat hónap után pedig biztosan a védőérték alá csökken a számuk. Van, akinél azonban ez akár két hónap után is bekövetkezhet

- mutatott rá a szakember. Hozzátette: ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az immunrendszer elfelejtette volna a védőoltást, mivel az immunmemória működik. A probléma inkább az, hogy egy fertőzés esetén öt-hét napra van szüksége az immunmemória alapján működésbe lendülő immunrendszernek az antitestek termelésére. Ennek értelmében ha valaki például szeptember elején vette fel a harmadik oltását, akkor az immunrendszere a vakcináció után öt-hét nappal már elkezdte termelni az antitesteket, és mostanra már elég antitest van a vérében. Következésképpen nem kell öt-hét napnak eltelnie ahhoz, hogy a szervezete elkezdjen védekezni, hanem azonnal, már a fertőzés pillanatában reagál a bejutott vírusokra - magyarázta a víruskutató. A harmadik oltással tehát időt nyerünk, de az immunrendszerünk nem felejtette el az első két dózist sem - fogalmazott Rusvai Miklós.

Hangsúlyozta: a SARS-CoV-2 vírusfertőzéstől nem félni kell, hanem fel kell készülni rá, vagyis időben beoltatni magunkat. Ha az antitestszintet sikerül megfelelően magas szinten tartani, akkor a vírustól nem lehet súlyosan megbetegedni, mivel újabb és újabb immunlökéseket ad a szervezetnek - húzta alá.

Arra a felvetésre, hogy a harmadik oltást az alapimmunizálás részévé kell-e tenni, a szakember elmondta: érdemes ezen elgondolkodni, ugyanakkor még korai erről beszélni, mivel egyes országokban az 5-11 éves korosztály immunizálása is csak nemrég kezdődött meg. Rusvai Miklós szerint azonban az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vélhetően még karácsony előtt Európában is engedélyezni fogja az 5-11 évesek vakcinációját a Pfizer szérumával, ettől kezdve pedig Magyarországon is sor kerülhet ennek a korosztálynak a beoltására.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19