Salgótarjáni 14 éves diák készítette a ma látható Google-logót

Aki gyakran keres a világ legnépszerűbb keresőjével, az jól tudja, hogy annak logója olykor átalakul, valamiféle aktualitásra utalva. A ma látható Doodle egy pályázat nyertese, Kovács Illés munkája.

Áprilisig nevezhettek a magyar 6 és 18 év közötti diákok a Google logórajzoló versenyére, amiben azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra Magyarország. A pályázat sikerét - és talán a webes világcég hazai térhódítását, köztudatban élését is - jól mutatja, hogy közel húszezren tették saját szájízük szerint egyedivé a logót, a témák közt szerepeltetve a magyar kultúrát, tudományt és történelmet éppúgy, mint sporteredményeinket vagy nemzeti ételeinket.

A győztes végül a salgótarjáni Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola 14 éves tanulója, Kovács Illés lett matyóhímzéses-rubikkockás alkotásával, aki ezzel egymillió forintot nyert iskolájának, magának pedig egy laptopot és zürichi utazást.

a google.com-on ma egész nap látható
-

A Google-logónak, az úgynevezett Doodle-nak (melynek eredeti jelentése unaloműző firka, vagyis az, amit fárasztó tanórák vagy munkahelyi meetingek során rajzolgat az ember) egyébként sajátos kultusza van, köszönhetően Dennis Hwangnak, aki egyszerű gyakornokként kezdte a webes mamutvállalatnál, de azóta az egyedien átformált logók tömkelegét alkotta meg - amikkel ma már külön blogok és weboldalak is foglalkoznak.

Google Doodle a mai napig készül nagy emberek születésnapi évfordulójára - Albert Einsteintől egészen Bartók Béláig rengeteg mindenkit ért már a megtiszteltetés -, de olyan történelmi események sem maradnak ki a szórásból, mint a LEGO ötvenedik jubileuma, az anyák napja, egyes nemzetek függetlenségi és egyéb tematikájú ünnepei, a téli olimpia vagy nem is olyan régen William herceg és Kate Middleton esküvője. Most június 9-én a gitárbarátok örülhettek, hogy a legendás Les Paul születésnapján virtuálisan pengethető húrokból állt össze a logó.

Ide kattintva egészen tizenhárom évre visszamenőleg át lehet nyálazni valamennyi egyedi Google Doodle-t.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű