Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Fő téri koncertek és római légiósok - Itt van a szombathelyi hétvége részletes programja

Pénteken kezdődik és vasárnap estig tart a karneválpótló Savaria Napok programsorozata.

Augusztus utolsó hétvégéje már 2000 óta a Savaria Karnevál megszokott időpontja. Egészen 2019-ig így is volt, ám 2020-ban a koronavírus-járvány mindent felülírt. A központilag megszabott óvintézkedések, és a bizonytalan költségvetések miatt 2020. június elején be is jelentették, hogy elmarad a karnevál Elmarad az idei Savaria Karnevál 2020. June 12. 11:06 .

2020-ban tulajdonképpen semmi sem volt a karnevál helyén, csak kisebb koncerteket engedélyeztek, így csendesen telt el az a bizonyos hétvége.

Római légió a 2019-es karneválon
Nagy Zoli

Az idén már tudatosabban készültek a nyárra a szervezők, de a járvány lecsengő első és közeledő második hulláma, az óvintézkedések, és az egyre szűkülő pénzügyi források miatt májusban bejelentették Szombathelyen nyári programsorozat lesz a Savaria Karnevál helyett 2021. May 19. 10:35 , hogy az idén sem lesz Savaria Karnevál.

Viszont azt is beharangozták Szombathelyen nyári programsorozat lesz a Savaria Karnevál helyett 2021. May 19. 10:35 , hogy a karnevál helyett nyári programsorozat lesz. Nagyvonalakban június végén ismertették is Óriási programkavalkád Szombathelyen: mozizás az Emlékmű-dombon, bormámor a Csótó szigetén, buborékparti és Víztorony-nyitogató 2021. June 28. 19:07 a programot, volt például utcaművészeti fesztivál Elárasztotta a művészet Szombathelyt 2021. August 08. 13:44 , mozizás az Emlékmű-dombon, Víztorony-nyitogató Az Avatar című fimben éreztük magunkat – Nyitásra kész a szombathelyi víztorony 2021. June 29. 16:59 és sok egyéb.

Savaria Napok és Borfesztivál

Aztán nemrég nyilvánossá tették Savaria Karnevál helyett Savaria Napok – Így búcsúztatja idén a nyarat Szombathely 2021. August 16. 14:09 a karneváli hétvégére szervezett Savaria Napok és Borfesztivál programjait. A hétvége hasonlít majd a karneválhoz, csak kisebb lesz, kevesebb helyszínnel utcalezárások nélkül.

A Fő téren lesz nagyszínpad, három napig tartó koncertekkel, a Ferences-kertben római légiók gyülekeznek, tartanak bemutatókat, de itt lesz például Kassai Lajos lovasíjász is.

Római élet az Iseumban
Nagy Zoli

Helyszín lesz az Iseum, a Berzsenyi téren folkudvart rendeznek be, de lesznek programok a Romkertben, a püspöki palota kertjében. a Vasi Skanzenben is.

A megnyitó ceremónia pénteken 18 órakor lesz a Ferences-kertben, de a hivatalos megnyitó pénteken 19 órakor, a szombathelyi színészzenekar, a Mágikus Mintha koncertje előtt lesz a Fő téri színpadon.

A Savaria Napok és Borfesztivál részletes programja

Fő tér

Augusztus 27.

14.00 Capito Gitárklub koncertje
16.30 A Nyughatatlan Zenekar koncertje
18.00 Rope Skipping Team Szombathely ’25 – Ugorj be velünk
Szombathely 25 pontjára!
19.00 Mágikus Mintha-koncert
21.30 KFT. Zenekar koncertje

Augusztus 28.

10.30 Alma zenekar gyermekkoncertje
14.00 Capito Gitárklub koncertje
16:30 Swing à la Django koncert
19.00 Stereo Swing-koncert
21.30 Budapest Bár-koncert

Augusztus 29.

10.30 Varnyú Country együttes gyermekkoncertje
14.00 Capito Gitárklub koncertje
16.30 Soulwave-koncert
19.00 Ocho Macho együttes koncertje
21.00 Firkin együttes koncertje

Történelmi Témapark

Augusztus 27.

18.00 A Savaria Napok ünnepélyes megnyitója

Augusztus 28.

Tábori élet 9.30–18.00.

10.00 Római legiók seregszemléje
10.20 Colonia Rostallo, Legio XV Apollinaris Cohors II, Terra Dacica, a Hasta Nomadorum Egyesület és a Jaurinum Történeti Társaság
10.40 Collegium Gladiatorium: a gladiátorok élete az antik Rómában.
11.10 Kassai Lajos és tanítványai lovasíjász-programja
11.30 Vita Romana: Mit ettek a római polgárok? Ismerkedjünk a római gasztronómiával!
11.40 Tábori élet
13.30 Északi Gárda, Legio I. Adiutrix, Legio Leonum Valentiniani, Lanciarii Savarienses – kvádszarmata betörés Pannóniába.
13.50 Collegium Gladiatorium – Pompeiit Kr. u. 79-ben pusztította el a Vezúv kitörése.
14.20 Kassai Lajos és tanítványai – lovasíjász-bemutató
14.40 Legio I. Adiutrix; Legio XV Apollinaris – milyen volt a római „tüzérség”? Mindezt megtudhatjuk a két legio bemutatójából.
15.00 Colonia Rostallo – az egyesület tagjai bemutatják,milyen lehet egy principátus korabeli hiteles viselet és fegyverzet-rekonstrukció.
15.15 Colonia Rostallo, Legio XV Apollinaris Cohors II, Északi Gárda, Jaurinum – a bemutató során egy markomann rajtaütést idéznek meg a harcosok.
15.30 Katonai hagyományőrző csapatok teljes seregszemléje
16.00–18.00 Tábori élet

Augusztus 29. vasárnap

Tábori élet 9.30–18.00.
10.00 Római légiók seregszemléje
10.20 Colonia Rostallo, Legio XV Apollinaris Cohors II, Terra Dacica, a Hasta Nomadorum Egyesület és a Jaurinum Történeti Társaság – római, dák, szarmata és korai germán hadviselés az 1-2. században
10.40 Collegium Gladiatorium – élő történelemóra Pannonia legnagyobb gladiátoriskolájának tagjaival: a gladiátorok élete az antik Rómában
11.10 Kassai Lajos és tanítványai – bemutató
11.30 A Vita Romana élő történelemórája: Mit ettek a római polgárok?
11.40 Tábori élet
13.30 Északi Gárda, Legio I. Adiutrix, Legio Leonum Valentiniani, Lanciarii Savarienses – kvád- szarmata betörés Pannóniába
13.50 Collegium Gladiatorium gladiátoriskola bemutatója
14.20 Kassai Lajos és tanítványai – lovasíjász-bemutató
14.40 Legio I. Adiutrix; Legio XV Apollinaris – milyen volt a római „tüzérség”? – bemutató 15.00 Colonia Rostallo – hiteles viselet- és fegyverzet-rekonstrukció – bemutató
15.15 Colonia Rostallo, Legio XV Apollinaris Cohors II, Északi Gárda, Jaurinum – markomann rajtaütés
15.30 Katonai hagyományőrző csapatok teljes seregszemléje
16.00 Mars-szertartás – a Nova Roma és a jelenlévő római katonai hagyományőrző alakulatok közreműködésével
16.30 Tábori élet
18.00 Táborzárás

Katonatörténeti Kiállítás – Aréna u. 8.

Aug. 28–29., 10.00–18.00

A „Római legiótól a Magyar Honvédségig” alcímet viselő, a Szombathelyi Helyőrség katonai múltjába bevezető kiállítás a Történelmi Témaparkba megváltott jegyekkel ingyenesen látogatható.

Iseum

Augusztus 28–29. 10.00–18.00.

Egész napos programok: Kalandra fel! – kincskeresés, sírbontás és egyéb izgalmak! – Játékos ismerkedés a régészek munkájával. A római fazekasság és termékei – kézműves-bemutató és -vásár Udvardi Balázs restaurátorral. Hetessy Gábor üvegművész antik római üvegtárgyai – vásár és üvegmozaik-készítés.

10.15 Templomnyitó szertartás
10.30 Hol volt, hol nem volt... volt egyszer egy Iseum –rendhagyó tárlatvezetés az Iseum állandó kiállításában
11.00 Séta az ókori Savariában – az OTP Bank alatti római városrészlet megtekintése szakmai vezetéssel
11.30 Római per a Nova Roma közreműködésével – a római polgárok előszeretettel és rendkívül magas fokon űzték a pereskedés „művészetét”
14.00 Római esküvő – a Nova Roma bemutatójából megtudhatjuk, milyen keretek között hangzott el az antik Savariában a holtig szóló igen
14.30 Tévhitek és újdonságok Savariából – rendhagyó tárlatvezetés a Savaria Underground című időszaki kiállításban
15.00 Séta az ókori Savariában – az OTP Bank alatti római városrészlet megtekintése
16.00 Navigium Isidis – Isis istennő hajójának jelképes vízrebocsátása Isis papjaival és papnőivel – rekonstruált szertartás
17.00 Weixelbaum János előadása. A kutató évtizedek óta kutatja a Mithras-kultuszt. Kevesen tudják, hogy Szombathelyen is találtak a régészek két Mithras-oltárt a Kossuth Lajos utcában.
17.45 Templomzáró szertartás

Folkudvar – Berzsenyi Dániel tér

Augusztus 28.

10.30 A fabatkák kertje – a Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös előadása
14.00 Ungaresca Senior Együttes előadása
15.00 Bagi Muharay Népi Együttes előadása
16.00 Ungaresca Táncegyüttes előadása
18.00 Tükrös Zenekar koncertje
19.00 Táncház a Tükrös Együttessel és az Ungaresca Táncegyüttessel

Augusztus 29. vasárnap

10.30 Kukoricza Jancsi, a Vitéz! – a Kuttyomfitty Társulat előadása
13.00 Dr. Pesovár Ernő AMI-csoportjainak műsora
15.00 Boglya Együttes koncertje
16.00 Nyugat-magyarországi regionális szólótáncosok műsora
17.30 Koprive tamburazenekar koncertje
18.30 Horvát táncház a Koprive tamburazenekarral és a Gradišće Horvát Kulturális Egyesület táncosaival
19.00 Táncház a Boglya Népzenei Együttessel és az Ungaresca Táncegyüttessel

KRESZ park


Aug. 28–29., 10.00–12.00. és 14.00–18.00.

Kalandjáték Savariában – történelmi játszóház


Járdányi Paulovics István Romkert

Augusztus 28–29.

10.30 és 14.30 Tárlatvezetés a Járdányi Paulovics István Romkert ókori és középkori emlékei között

Püspöki Palota kertje


augusztus 28.

  19.00 Swing Koktél – az Isis Big Band jótékonysági koncertje.
( Figyelem: Az időjárás bizonytalanságai miatt a koncert a Bartók Teremben lesz megtartva. )

Vasi Skanzen

Augusztus 29.,

  15.00 Tündérkert a Vasi Skanzenben – ingyenes tárlatvezetés.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló