Idén is elismerték a Semmelweis-napon a szombathelyi egészségügy legjobb dolgozóit

Szerdán délután adták át a szombathelyi városházán a szokásos Semmelweis-napi díjakat.

Az eseményen megjelent Nemény András polgármester, László Győző egészségért felelős alpolgármester és Kecskés László városi képviselő, az egészségügyi bizottság elnöke.

A díjazottak:

„Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj”

"Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj" adományozató annak az egészségügyi dolgozónak, aki több éven át kiemelkedő munkát végzett.

A díj kettő fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente legfeljebb kettő, a II. fokozatot évente legfeljebb négy személy kaphatja meg.

„Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj” II. fokozatát kapta

Herczeg Tiborné

A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Mellkas-sebészeti Osztályának orvos-írnoka.

Semmelweis napi díjátadó 2022
Herczeg Tiborné
Mészáros D. Zsolt

1992-től a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Mellkassebészeti Osztályának dolgozója. Az osztályon, mint az osztály adminisztratív feladatait ellátó orvos-írnok tevékenykedik. Munkájában precíz, alapos, rendkívül megbízható. A Mellkassebészeti Osztály minden körülmények között számíthat munkájára. Követi és jól alkalmazza az elektronikus ügyintézés állandó változásait. Munkatársaival, a hozzátartozókkal kapcsolata kifogástalan, segítőkész, megbízható kolléganő.

Gats Éva

A Vas Megyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Megyei-Városi Tüdőgondozó és Tüdőszűrő csoportvezető asszisztense.

Semmelweis napi díjátadó 2022
Gats Éva
Mészáros D. Zsolt

1989-től dolgozik a Kórházban, 1997. január 01-től asszisztensi munkakört lát el. 2004-ben röntgen asszisztens képesítést, majd 2017-ben egészségügyi gyakorlatvezető képesítést szerzett, a fiatal generáció szakmai gyakorlati oktatásában kiemelkedő szerepet vállal. 2013. október 01-től megbízott csoportvezető asszisztensként látja el szerteágazó feladatait. 2017-től a szakrendelő teljes irányítását magas szakmai színvonallal és empátiával látja el. Példamutatóan, lelkiismeretesen, pontosan dolgozik, a betegekkel és kollégáival kapcsolata a sokféle nehézség és probléma mellett is kiváló. A COVID 19 vírus miatt kialakult vészhelyzetben rendkívüli helytállásával bizonyította szakmai rátermettségét, az oltópontokon irányító szerepet betöltve.

Palkó Gyöngyi

A Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének betegirányító diszpécsere.

Semmelweis napi díjátadó 2022
Palkó Gyöngyi
Mészáros D. Zsolt

A középiskola elvégzése után a Markusovszky Kórház Központi Laboratóriumában dolgozott éveken keresztül, majd elhagyva az egészségügyi pályát nevelte fel 4 gyermekét. 2015 júliusában tért vissza szakmájához, azóta is a Váci Mihály utcai rendelő betegirányítója. A rendelő csapatába zökkenőmentesen beilleszkedett, az összes kollégával jó viszonyt ápol, mindenkivel megtalálja a közös hangot. Szombathelyen elsőként a város legnagyobb rendelőjében, a Váci Mihály utcai felnőtt háziorvosi rendelőben alakították ki a betegirányító rendszert, amelyet azóta további 4 rendelőre terjesztettek ki. Gyöngyi a szakmai tudásának és tapasztalatainak megosztásával nagy segítség volt az új kollégák betanításában, fejlődésében.

A járványhelyzetben is magas szintű munkát végzett, a koronavírus okozta káoszban is helyt állt, hiszen kommunikációs képességének és kivételes humorának köszönhetően jól kezeli a konfliktushelyzeteket. Gyöngyi személyében egy tisztességes, átlag feletti teherbírású és rendkívül empatikus embert ismerhettek meg kollégái, a rendelőt hívó páciensek, akiknek egy-egy segítő jó szó, javaslat, eligazítás a megváltozott helyzetben fél gyógyulással felért. A gyors és precíz munkavégzése nagy segítséget jelent a háziorvosok számára, akikkel hatékony munkakapcsolatot tart fenn. Megállapításuk szerint Gyöngyi memóriája a legmodernebb számítógépekkel vetekszik, szabadsága idején azonnal érezhető hiánya.

Meszes Éva

Az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének titkárságvezetője.

Semmelweis napi díjátadó 2022
Meszes Éva
Mészáros D. Zsolt

2007. áprilisától, jelenleg is a Mentőszolgálat titkársági ügyintézője. Feladatait kitartással, pontosan végzi. Munkájának köszönhetően a Mentőszervezet tevékenységének nagyszámú és sokrétű dokumentációja megfelelően és előkereshetően, rendszerezve kerül a helyére, illetve a címzettekhez. Jó memóriájának köszönhetően a régebbi anyagok is előkerülnek a precízen rendszerezett dokumentumtömegből. A nyugat-dunántúli Régió és a regionális igazgató régiós összesített adminisztrációjának végzése, koordinálása, a Főigazgatóságra küldött heti, havi, negyedéves és éves jelentések előkészítése, expediálása, a Főigazgatóságról érkezett Utasítások, Hírlevelek, Körlevelek továbbítása a mentőszervezeti egységek vezetőihez, mind a feladata. A mentőszervezeti eseményekkel kapcsolatban szervezi a sajtó meghívását.

Lelkiismeretesen gondozza a hatósági és egyéb adatszolgáltatási dokumentum-másolatok kiadását, intézi a mentőszervezethez gyakorlatra érkező hallgatók ügyeit. Következetes precizitással jár el a Transztelefonikus EKG dokumentáció kezelésében, továbbításában. Kulcsszerepe volt, és jelenleg is van a regionális igazgatóváltások zökkenőmentessé tételében. Elkötelezett elhivatottsága, munkavégzése alapján érdemes a kitüntetésre.

„Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj” I. fokozatát kapta:

Déri Viktória

A Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének védőnője.

Semmelweis napi díjátadó 2022
Déri Viktória
Mészáros D. Zsolt

A főiskola elvégzése után a Fogaras utcai gyermekrendelőben kezdett körzeti védőnőként dolgozni. Kezdő szakemberként is feltalálta magát, gyorsan megismerte körzetét. A gondozottak rövid időn belül elfogadták, megfogadták tanácsait. Helyettesített a Szűrcsapó úti gyermekrendelőben, majd jelenlegi munkahelyén a Szent Márton úti rendelőben 2002 novemberétől dolgozik. Hozzá tartozik Szombathely város keleti részének egy területe és Zanat település. Talán a rendelőkhöz tartozó egyik legszínesebb körzet az Övé. Munkaterületén helyezkedik el a hajléktalan szálló, mely számos kihívást jelent a munkájában. Sok nehézsorsú ember problémájával kell megküzdenie, szinte napi kapcsolata van a Gyermekjóléti Szolgálattal.

Ennek ellenére mindig mosolygós, sokat segít a gondozottjainak. Lelkiismeretes, a szülőkkel humánus, toleráns. Szakmai tudását, ismereteit, folyamatosan bővíti, a megszerzett ismereteket a gondozottak ellátásában hasznosítja. Okleveles babamasszázs oktató, így lehetősége van klubfoglalkozás keretében az édesanyáknak megtanítani a babamasszázs lépéseit.

Sikeresen elvégezte a méhnyak-szűrő program képzést. Nagy lelkesedéssel végezte el a Creighton módszer nemzetközi képzést Párizsban, melynek segítségével számos fiatal párnak nyújtott segítséget a sikeres gyermekvállalásban. Ezen munkáját a „Védőnői díj a gyermekáldásért” elismeréssel jutalmazták 2016 évben. A Szombathelyiek Egészségéért Egyesület rendezvényein rendszeresen részt vesz, és arcfestéssel ajándékozza meg a gyermek közönséget. Aktív részese volt az „Óvodától az érettségiig” egészségnevelő programnak. Segíti az életkorhoz kötött szűrővizsgálatok keretében a 6 évesek glutén-szűrését. Hosszú évek óta oktató védőnői feladatokat is ellát, ezzel segítve a hallgatók felkészülését a védőnői hivatásra. Tagja számos egészségügyi szervezetnek, többek között a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának, a Magyar Vöröskeresztnek, és a Szombathelyiek Egészségéért Egyesületnek. Szereti a sportot. Szívügye a biciklizés. Kétkeréken, csapattársaival az ország számos területét bejárta. A Balaton körbejárása nagy kihívás volt számára. Jó közösségi ember, lelkes, megbízható, segítőkész munkatárs.

Pozsonyi Anita

A Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének védőnője.

Semmelweis napi díjátadó 2022
Pozsonyi Anita
Mészáros D. Zsolt

A főiskola elvégzése után a Markusovszky Kórház Szemészeti Ambulanciáján helyezkedett el. Ezt követően Pápán látott el iskolavédőnői feladatokat, majd területi képviselőként dolgozott. Két gyermeke megszületése után, 2010. augusztus 30-tól erősíti a szombathelyi védőnők csapatát. Iskolavédőnői feladatokat lát el a Vas Megyei Szakképzési Centrum Savaria Technikum és Kollégiumban, a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikumban és a Derkovits Gyula Általános Iskolában.

Napi munkáját példás türelemmel, szorgalommal, kitartással végzi. Védőnői tevékenysége során az iskoláiban tanuló diákokat szeretettel gondozza, minden korosztállyal megtalálja a hangot. Aktívan részt vesz az iskolák egészségnevelési programjában. Szervezési munkához nélkülözhetetlen, hogy a diákokkal, pedagógusokkal és a szülőkkel is jó kapcsolatot ápoljon. Precízsége példaértékű. Tagja számos egészségügyi szervezetnek, többek között a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának, a Magyar Vöröskeresztnek, a és a Szombathelyiek Egészségéért Egyesületnek.

„Szombathely Egészségügyéért-díj"

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 7/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata által adományozható kitüntetésekről.

"Szombathely Egészségügyéért-díj" adományozható annak az egészségügyi dolgozónak, aki kiemelkedő munkájával segítette a város egészségügyének fejlődését.

A díjat évente legfeljebb kettő személy kaphatja meg.

„Szombathely Egészségügyéért – díj”-ban részesült:

Dr. Péter László János

A Rumi út 74. szám alatti felnőtt háziorvosi rendelő nyugalmazott címzetes főorvosa.

Semmelweis napi díjátadó 2022
Dr. Péter László János
Mészáros D. Zsolt

1974-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, és még ez év október 1-től a Vas Megyei Markusovszky Kórházban kezdett el dolgozni. 1979-ben belgyógyászatból, majd 1981-ben fertőző betegségekből szakvizsgázott. 1986. augusztus 1. napjától az Egészségügyi Alapellátó Intézmény Rumi úti felnőtt háziorvosi rendelőjében helyezkedett el háziorvosként. Előbb közalkalmazottként, majd 1993. július 1-től vállalkozó háziorvosként látta el tevékenységét egészen 2022. január 31. napjáig.

36 éves háziorvosi pályája során mindig a betegek érdekeit tartotta szem előtt. Igazi „család-orvosként” látta el feladatát. Munkáját mindvégig a szakmaiság, az emberek iránti megbecsülés jellemezte. Az egészségügyben végzett tevékenysége mellett idejét, energiáját családjának szenteli.

Dr. Plander Márk

A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Haematológiai és Haemosztazeológiai Osztályának osztályvezető főorvosa.

Semmelweis napi díjátadó 2022
Dr. Plander Márk
Mészáros D. Zsolt

2002. májusban kezdett dolgozni a Kórház Haematológiai és Haemosztazeológiai osztályán segédorvosként. 2005. májusától szakorvosként folytatta munkáját, majd 2009. novembertől adjunktusi kinevezést kapott. 2013-ban PhD tudományos fokozatot szerzett. 2020. március 1-től osztályvezető főorvosként folytatta pályafutását.

Szakmai felkészültsége, betegekkel, munkatársaival való hozzáállása példaértékű. Mindig nyitott az új gyógyítási lehetőségek megismerésére, elsajátítására. Sokoldalú és színvonalas munkavégzését, kiváló adottságait, emberi tulajdonságait mind a kórházi kollektíva, mind a vezetés messzemenően elismeri.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2021. évben „Pro Sanitate Savariae” Életműdíjat adományozott megosztva Dr. Török Ilona főorvos asszony és Dr. Hadarits Ferenc osztályvezető főorvos úr részére. A díj átadására a Szent Márton Napi ünnepség keretében kerül sor.

Semmelweis napi díjátadó 2022
Dr. Török Ilona és Dr. Hadarits Ferenc. A fotókra kattintva tekintse meg teljes galériánkat!
Mészáros D. Zsolt
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet