Ezekért az autókért érdemes lenne feltalálni az időutazást

Hogy a futószalagról vehessük meg őket, és ne csak pár darab maradjon fent napjainkra.

Philadelphiában található a Simeone Foundation Automotive Museum, amelyben fotósunk nemrég megfordult. Az ilyen múzeumokba azért érdemes betérni egy amerikai utazás során - azoknak, akik egy kicsit is érdeklődnek az autók iránt - mert itt olyan ikonikus autókkal találkozhatunk, amiket vélhetően Európában még elvétve, hétpecsétes gyűjtői garázsokban sem látni.

Őszintén megvallva számomra - a szerk. - a legkedvesebb verdák a Corvette korai példányai, az első, a második és a harmadik széria. Személyes kedvencem a Stingray, ami szerintem az világ egyik olyan autója - mondhatni a sok közül - amelyik olyan formatervet kapott, amiből sugárzik az erő, az izom, a vállas sárhányó-kiképzéstől kezdve az előttünk elnyúló nyílhegyes orrig. Nagyon sok ritkaság van a múzeumban, közülük több olyan autó is, amiből már csak egy-egy példány maradt fent napjainkra, főleg gyári állapotban.

Természetesen ha lehetőségem adódna beszerezni egy DeLorean-t és autószerelőnek egy hóbortos őszhajú Dokit, akkor hamar bekerülne a fluxuskondenzátor a kasztniba, sok-sok dollár a zsebbe, és közvetlenül a futószalagról vásárolnám meg ezeket az ikonokat, Stingraytől a Challengeren át a Mustangig. Na addig is marad a fotónézegetés, mutatjuk is lentebb, vagy a képekre kattintva bővebb képgalériánkban!

Simeone Foundation autóipari múzeum - Philadelphia
Kattintson a fotóra a képgalériáért!
Mészáros Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kép.