Sok a panasz a soproni buszokra

Késik, korábban elment, nem is jött. A járatritkításokkal megbékélt az utasok többsége, de a türelmetlen sofőrökkel és a hiábavaló várakozásokkal nem.

A soproni helyi közlekedés átalakítása óta rengeteg panaszt kap laptársunk, az enyugat.hu az utasoktól. Nem azért mert kevesebb járat van - ezt érezhetően el tudják fogadni -, hanem a buszok rendszeres késése és kimaradása miatt.

Többen panaszkodtak arr, hogy nem az a busz jött, amit vártak, a 10-es járat után 10 perccel újra jön a belvárosi megállóba egy Bánfalvára tartó 10-es, de kimarad a Lőverek busza, az 1-es. Sok a panasz az ingerült sofőrökre is, akiket ha kérdeznek a késésekről, kimaradásokról nem adnak tájékoztatást. Vagy mert nem tudnak, vagy mert elegük van, hogy száz utasból kilencven nekik panaszkodik (de ki másnak?).

NM

Egy feldúlt olvasó arról számolt be, kétszer is szem- és fültanúja volt olyan esetnek, hogy a busza érkezéséről érdeklődő idős utast a megállóban hagyta a sofőr. A következő arra tartó járat egy óra múlva jött...

Nyilván a Volánnak és dolgozóiknak sem könnyű a jelenlegi helyzetben, de ez nem magyarázza a problémákat. Ezért is kértük a Volánbusz kommunikációs munkatársát, segítsen abban, hogy válaszokat kaphassanak kérdéseikre a soproni utasok.

"Munkatársainkkal szemben alapvető elvárás az utasorientált, készséges, szabályok szerinti munkavégzés, amire rendszeresen felhívjuk az autóbusz-vezetők figyelmét. Társaságunk minden beérkezett panaszt részletesen kivizsgál annak érdekében, hogy a tények alapos feltárásával az adott ügyet mindenki számára igazságosan és megnyugtatóan zárhassuk le. Természetesen minden esetben megtesszük a szükséges intézkedéseket, amikor bizonyossá válik a mulasztás vagy a helytelen viselkedés ténye" - írta válaszában a Volán illetékese.

A panaszokat azonban az azonosítást lehetővé tevő részletek (időpont, járat stb.) hiányában nem tudják kivizsgálni. Ezért ezúton is arra kérik az utasokat, hogy a kérdéses ügyek teljeskörű feltárása, kivizsgálása és megnyugtató lezárása érdekében panaszaikkal minden esetben a lehető legrövidebb időn belül forduljanak a társasághoz.

(Ezt megtehetik akár rajtunk keresztül is, és mi továbbítjuk a panaszt. A Volánnak az info_KUKAC_volanbusz_PONT_hu címre, laptársunknak a kontaktunk_KUKAC_enyugat_PONT_hu, nekünk a jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu címre küldhetik a panaszt vagy a dicséretet, mert szívesen írunk utóbbit is, ha van.)

"A beérkező panaszokat minden esetben a jogszabályok előírásai szerint kezeljük és a vizsgálat eredményéről a panaszost a törvényes határidőn belül tájékoztatjuk. A soproni helyi közlekedéssel kapcsolatban a menetrendi módosítások bevezetése óta egyébként három utasészrevétel érkezett társaságunkhoz. Műszaki okok miatt négy járatunk maradt ki az azóta eltelt időszakban. A menetrend pontos betartását a városi forgalom nagyban befolyásolja, sajnos a forgalmi torlódások által okozott késésekre társaságunknak nincs befolyása" - írta válaszában a Volán.

A cikk laptársunknál, az Enyugaton jelent meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet