Svájci frankból épül szálloda a Sportligetben?

Öt éve tervezik a szombathelyi Sportliget felújítását. A politikusok türelmesek, a beruházó svájci tőkére számít, és ígéri, hogy jövőre elindul az építkezés.

A Sportliget felújítása lassan éppolyan hosszú szappanopera lesz, mint a Magellán Centeré Újabb kísérlet a szégyentelken 2012. May 09. 08:10 volt, igaz, utóbbi lezárult, amikor bejelentették, hogy nem épül meg. De ugyanúgy az előző évtized második felében indult a történet, még a válság kitörése előtt. Akkor még a vállalkozók könnyen jutottak hitelhez, főleg, ha a projektben valamelyik nagyobb önkormányzat is közreműködött.

Eredetileg fedett teniszpályákat akartak

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Legalább annyiban, hogy beemelte a város fontos beruházásai közé a tervet. Így történt ez a Sportligetnél is, a történtek felidézésében Csermelyi András, akkori városi képviselő, korábbi alpolgármester majd tanácsnok volt a segítségünkre.

Sportliget
Ennél sokkal több épület lenne itt
Garai Antal Atom

A felújítást régóta tervezték – mondja -, az eredeti terv az volt, hogy a szabadtéri teniszpályákat téliesítsék, magyarul, építsenek egy fedett csarnokot, benne öltözőkkel, vizesblokkal, utóbbiak kiszolgálták volna azokat is, akik a szabadtéri pályákat használják.

Ez volt az alap, meg is hirdették a lehetőséget, voltak is jelentkezők, a pályázatot az Oladi Sportliget Kft. nyerte meg 2007 végén. A cég vállalta, hogy a Sportligetben egy ötezer négyzetméter alapterületű létesítményt épít fel saját erőből, majd később működteti is azt. A kft. aztán többször módosított a terven, a csarnok mellett egy 50 szobás, négycsillagos sportszállodát is építeni akartak (Egyelőre) Nem vesszük meg a MÁV ingatlanokat 2010. February 25. 09:04 .

Kitört a válság

Ebben az időben sorra jelentek meg a pályázatok, nem sokkal korábban adták a felújított Főteret, és a város készült arra, hogy a belváros felújítását folytassák, az IVS 1. (Integrált Városfejlesztési Stratégia) program segítségével. Ez azóta be is fejeződött, a Kőszegi utca, a mozi környéke, a Király utca és a Borostyánkő áruházig tartó terület felújításával.

Sportliget
Állandó csarnokot terveztek a teniszpályáknak
Garai Antal Atom

Ám úgy tűnt, rövidesen indul az IVS 2. Gyermek jetski és rododendron sétány - megújul a Sporliget és a Csónakázó tó 2010. March 29. 12:31 , amibe beemelték a rekreációs övezet, vagyis a Csónakázó-tó, az uszoda környéke, és a Sportliget terveit. A pályázat feltételei között szerepelt, hogy magántőkét is be kell vonni, így kézenfekvő volt, hogy a sportligetes terv legyen ez a fejlesztés. Ezért a városi közgyűlés el is fogadta a sportszálloda építését.

Ám közben kitört a válság, a bankok leálltak a hitelezéssel, és nem indult el az építkezés. Az első határidőt többször módosították Erős kezdés után laza befejezés - Folyamatos tudósításunk a szombathelyi közgyűlésről 2010. April 29. 08:47 , legutóbb a közgyűlés májusi ülésén Jordán marad a szombathelyi színház igazgatója 2012. May 31. 08:41 . Az akkori döntés arról szól, hogy a Sportliget felújítását legkésőbb 2014. május 30-ig be kell fejezni, különben a cég számára átadott terület visszakerül az önkormányzat tulajdonába.

Nem engedték kivágni a fákat

Csermelyi András üdvözli ezt a döntést, azt mondja, az lett volna az igazi probléma, ha a vállalkozás meggondolatlanul belevág az építkezésbe, és azt nem tudja befejezni. De megjegyzi, hogy az önkormányzatnak azért voltak fenntartásai már korábban is a komplex tervvel szemben. Hiszen nem látni, hogyan lehetett volna rentábilisan működtetni a csarnokot és a szállodát együtt.

Sportliget
A fák megmaradtak - egyelőre
Garai Antal Atom

De visszafordíthatatlan dolog nem történt még – hangsúlyozza. A cég ugyanis már készült arra, hogy több mint kétszáz fát vágjon ki a ligetben, de ezt az utolsó pillanatban megakadályozta az akkori közgyűlés Hatmilliárdos költségvetési hiány lesz jövőre Szombathelyen 2009. November 26. 17:25 .

Ezt emeli ki Czeglédy Csaba városi képviselő, akkori alpolgármester is. Úgy sikerült megtiltani a fakivágást, hogy annak elkezdését az építési napló megnyitásához kötötték – mondja. Ám a naplót nem tudta a cég megnyitni, hiszen bankhitel hiányában nem tudták elkezdeni a munkát.

Kevés a szálloda?

Czeglédy szerint így sikerült megakadályozni, hogy olyan állapotok álljanak elő, mint a budai Tabánban, ahol szintén egy nagy szállodát épetettek, és több száz fa kivágásával lecsupaszították a parkos területet. A szálloda megépült, azonban nem sikerült megnyitniuk, és most ott áll üresen. Ráadásul – mint mondja – az is az utolsó pillanatban derült ki, hogy még nagyobb szállodát akarnak építeni a Sportligetben, miközben a közelben ott van a Claudius Hotel is.

Sportliget
A szabadtéri pályák használóinak szánták eredetileg
Garai Antal Atom

Czeglédy azért látna pozitívumot a dologban, hiszen így megoldódna a közlekedési gond a Kárpáti Kelemen utca és a Dolgozók útja között, ahol kiváltanák a sok problémát okozó fahidat. Erre komplett terv van a városházán – mondja. Megjegyzi azért, hogy a Fidesz korábban ellene volt a tervnek, azonban amióta ők adják a városvezetést, mellé álltak az elképzelésnek.

A cég ügyvezetője, Molnár György azért most is bizakodó. Azt mondja, az önkormányzat végig pozitívan állt az ügyhöz, de a bankhitelezés leállása után új utakat kellett keresni. Több pályázatot is benyújtottak, folyamatosan keresik a lehetőséget. Szerinte a hotelre mindenképpen szükség van, nem tart attól, hogy nem lenne vendég. Hiszen amikor nagy, országos vagy nemzetközi sportesemény van a városban, akkor a sportolók, kísérők, szurkolók Bükön, Sárváron szállnak meg, mert Szombathelyen kevés a szállodai kapacitás.

Svájci partner

Most úgy tűnik, lesz megoldás, egy Svájcban bejegyzett partnerrel aláírták ez elvi szindikátusi szerződést, és ha minden jól megy, a jövő évben elkezdődhet az építkezés. A terveken csak minimálisan kell változtatni, hogy az új létesítmények a legoptimálisabb funkciójukat kapják meg.

Sportliget
Svájci partner segítene a szállodaépítésben
Garai Antal Atom

Csermelyi András szerint egyébként ennek a tervnek a legjobb helye azon a területen lenne, ahol most a vándorcirkuszok telepednek le. Igaz, ez még a MÁV-é, de éppen a legutóbbi közgyűlésen Lehet reklamálni a magas fűtésszámlák miatt 2012. October 31. 08:53 volt szó róla, hogy a MÁV-ingatlanok ingyen a város tulajdonába kerülhetnek.

Molnár György úgy véli, az a terület kicsi ehhez, korábban fel sem merült ez az ötlet, mivel más volt a tulajdonosa. Megemlíti, hogy a fák kivágására érvényes engedélyük volt, eddig azonban egyet sem vágtak ki. De már ültettek helyettük, a jogszabály szerint a város más területén is van erre mód, a Metro áruház mellett mintegy kétmillió forint értékben telepítettek facsemetéket.

Az önkormányzatnak mindenképpen jó

Szóval, az ügy még nincs lezárva. A vállalkozó bizakodó, tőkeerős partnerrel tárgyal, az önkormányzat elegánsan meghosszabbította a határidőt. Valószínűleg úgy gondolják, hogy ha megvalósul a terv, az csak jó, ha nem, akkor meg nem róhatja fel nekik senki ezt.

Csermelyi azonban szkeptikus. Azt mondja, nem hiszi, hogy két év múlva lesz ott csarnok és szálloda, úgy véli, ennek a létesítménynek sokkal jobb helye lenne a jelenlegi cirkusztéren, a Sportliget pedig megmaradhatna ligetes, fás parknak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Lehet reklamálni a magas fűtésszámlák miatt

Ez is kiderült a szombathelyi közgyűlésen, de döntöttek a járási hivatalok felállításáról is. Közgyűlési tudósításunk.

Jordán marad a szombathelyi színház igazgatója

Miután Koltay Gábor visszalépett, már csak egy kérdés maradt: Jordán, vagy Dömötör? A közgyűlés zárt ülésén végül a jelenlegi direktornak szavazott bizalmat.

Újabb kísérlet a szégyentelken

Lakásokat, üzleteket építene a beruházó a a Magellán Center helyett, de kizárólag városi támogatással. Vígh Gábor cégvezetővel beszélgettünk a részletekről.

Erős kezdés után laza befejezés - Folyamatos tudósításunk a szombathelyi közgyűlésről

Politizálás az elején, összeveszés a közepén, nyugalom - kis vitával a végén. De legalább van költségvetése a városnak.

Gyermek jetski és rododendron sétány - megújul a Sporliget és a Csónakázó tó

A szombathelyi futball-bajnokság meccseinek helyet adó salakos pályák megújulnak, raketlon csarnok is épül, kicserélnék a vizi járműveket és a kilátó is megszépül.

(Egyelőre) Nem vesszük meg a MÁV ingatlanokat

A közgyűlés nem döntött a MÁV ingatlanok megvásárlásáról. A költségvetést nem tárgyalták, az átmeneti gazdálkodást elfogadták. A szombathelyi Városházáról végigblogoltuk az egész napot.

Hatmilliárdos költségvetési hiány lesz jövőre Szombathelyen

A szombathelyi közgyűlés délutáni szakaszának elején pofozták még a délelőtti témát egy kicsit a képviselők, aztán fél négy körül rátértek a költségvetési koncepcióra. Négykor váratlan szünet következett, mégpedig másfél órányi.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet