Súlyos szövődményekkel kerültek kórházba tünetmentes koronavírus-fertőzés után gyerekek

Egyre gyakoribb a sokszervi gyulladás.

Magyarországon több kisgyerek is súlyos szövődményekkel került intenzív osztályra tünetmentes koronavírus-fertőzés után – derült ki az RTL Klub Híradójának riportjából. Csak a Heim Pál kórházban 40 olyan gyereket kezeltek az intenzív vagy a belgyógyászati osztályon, akinek a koronavírus-fertőzés után több súlyos gyulladásos betegsége lett.

Jelenleg hét gyereket ápolnak sokszervi gyulladással, egyikük intenzív osztályon fekszik. Hat héttel a hazaengedésük után derülhet ki, hogy teljesen felépültek-e.

De nem csak a Heim Pál kórházban fordultak elő ilyen esetek. Huszonegy gyereket kezeltek Covid utáni sokszervi gyulladással a Semmelweis Egyetemen is. - számol be az szmo.hu honlap - Összesen tehát már legalább 61 gyereknél diagnosztizálták Magyarországon a betegséget.

Dr. Constantin Tamás egyetemi docens, a SOTE osztályvezető főorvosa részletes összefoglalót írt arról, mire kell minden szülőnek figyelnie. Ezt a Szeretlek Magyarország honlap idézi:

"Nyár elején még csak a nemzetközi médiából értesülhettünk arról, hogy a koronavírus-járvány nyomában a gyermekek között egy új, a vírusfertőzéssel kapcsolatba hozható betegséget azonosítottak, ezt sokszervi gyulladásnak (az angol rövidítés alapján PIMS: Paediatric Inflammatory Multisystem Syndrome) nevezték el. Ősszel, a második hullám tetőzését követően a PIMS hazánkban is megjelent.

Maga a koronavírus-fertőzés gyermekeknél legtöbbször enyhe tüneteket okoz, vagy tünetmentesen zajlik. Elsősorban a súlyos szervi károsodással járó krónikus betegséggel, vagy komoly fejlődési zavarokkal élők és a kóros elhízásban szenvedők esetében számíthatunk kórházi kezelést igénylő szövődményekre (elsősorban tüdőgyulladásra).

A PIMS ezzel szemben a koronavírus-fertőzést követően hetekkel - általában 2-4 héttel - később jelentkezik, kései szövődményként. A PIMS tüneteinek megjelenésekor a betegekben már nem kimutatható élő kórokozó, nem fertőzőek. A panaszok hátterében a korábbi vírusfertőzésre adott kóros immunreakció következtében kialakuló gyulladás áll.

A PIMS jellegzetes tünete a kötőhártya-gyulladás, amit nem kísér váladékozás (vörös szemek). A vörös, repedezett ajkak, eperszínű nyelv, “vizenyős”/duzzadt kezek és lábak, a bőr felszínéből nem kiemelkedő és nyomásra elhalványuló kiütés szintén gyakran leírt tünet. A nyakon megnagyobbodott nyaki nyirokcsomókat tapinthatunk. Sok gyermek panaszkodik hasfájásra, előfordulhat hasmenés, hányás. A hasi tünetek hevességük miatt félrevezetőek lehetnek, vakbélgyulladás tüneteit utánozhatják.

Ha a szülők a fenti tüneteket észlelik a gyermeken, akkor javasolt haladéktalanul konzultálni a gyermek háziorvosával, vagy a területileg illetékes gyermeksürgősségi ambulanciával, ugyanis a panaszok többnyire igen súlyosak, és gyorsan romlik a gyermek állapota.

A PIMS jellemzően inkább a 9-12 éves korosztályt érinti (legfiatalabb betegünk 2 éves, legidősebb 17 éves volt). Mivel ebben az életkorban a láz önmagában talán kevéssé rémisztő a szülők számára, fontos, hogy felhívjuk a figyelmüket erre az új betegségre. Nehezíti a diagnózist, hogy a területi gyerekellátásban erősödött a tele-medicina szerepe, ami plusz felelősséget ró a szülőkre. Ha a kiskamasz-, kamaszkorú gyereknek magas láza jelentkezik, ami kifejezett gyengeséggel, elesettséggel társul, esetleg kötőhártya-gyulladás, kiütés, az ajkak, nyálkahártyák gyulladása társul a lázhoz, vagy erős hasfájásra panaszkodik a beteg, akkor haladéktalanul forduljanak orvoshoz.

A jó hír, hogy rendelkezésre állnak a hatékony kezeléshez szükséges gyógyszerek. Gyulladáscsökkentő és immunmoduláns terápiákkal az esetek döntő többségében gyorsan, néhány nap alatt úrrá tudunk lenni a gyulladásos folyamatokon. A megfelelő időben (korán) alkalmazott terápiától várhatjuk, hogy megelőzzük a betegség legrettegettebb szövődményét, a szív koszorúsereinek tágulatát.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19