Svájc nyerte az utóbbi idők legbotrányosabb Eurovíziós dalfesztiválját

Összefoglaljuk, mi történt az elmúlt héten.

Szombaton éjjel, a Malmö Arénában lezajlott a 68. Eurovíziós dalfesztivál, amelyet élőben közvetített számos televíziós csatorna. A versenynek Svédország adott otthont miután a 2023-as fináléban Finnországot megelőzve diadalmaskodni tudtak Loreen Tattoo című dalával.

A svájci Nemo ünnepli a győzelmét
eurovision.tv
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Az idei győztes Svácj lett, de legalább annyira érdekes, mi történt az elmúlt héten.

Elődöntők meglepetésekkel

Az idei verseny - szokásosan - a két elődöntővel indult, amelyeket kedden és csütörtökön bonyolítottak.

Ezekből az elődöntőkből az a tíz ország kvalifikált, akik a legtöbb nézői szavazatot kapták.

Az első elődöntőből végül Ciprus, Finnország, Horvátország, Írország, Litvánia, Luxemburg, Portugália és Ukrajna a fogadóirodákat megerősítve jutottak tovább, de meglepetést tudott okozni Szerbia és Szlovénia, akiket nem várták a döntőbe, ellentétben a kieső Ausztráliával és Lengyelországgal.

A második elődöntőben még nagyobb volt a meglepetés hiszen az utolsó helyre várt Lettország 15 százalékos továbbjutási eséllyel döntős lett Ausztria, Észtország, Görögország, Georgia, Hollandia, Izrael, Norvégia, Örményország és Svájc mellett.

A holland Joost, akit később kizártak

Ausztria továbbjutásával összes résztvevő szomszédunk képviseltethette magát a döntőben. Georgia és Lettország 8 év, míg Írország 6 döntőt elkerülő év után lett újra sikeres.

Botrányok sora

A második elődöntőt követő nap meglehetősen eseménydúsnak bizonyult, kezdve az elődöntőt lezáró sajtókonferenciát, ahol a görög Marina Satti és a holland Joost Klein is kinyilvánította nemtetszését Izrael továbbjutásával kapcsolatban.

A görög Marina az Izraelhez intézett kérdések alatt ásítozások mellett az asztalra feküdt, míg a holland Joost Izrael válaszai alatt magára húzta zászlóját.

Másnap, az első döntőt előkészítő próbán, a zászlóparádén lehetett Joostot utoljára látni, Luxemburg után, amikor rajtuk volt a sor, hogy előadjanak, Joost nem jelent meg.

Izrael dala megosztottóra sikeredett

Az esti, kizárólag zsűriknek tartott műsor előtt az arénában jelenlévőket tájékoztatták, hogy Hollandia nem lép fel az este folyamán, amíg egy Joost körüli ügyet nem tudnak tisztázni. Az élő előadás helyett így a zsűrik a csütörtöki második elődöntős produkciót láthatták.

Nem kellett sokáig várni, másnap dél körül hivatalossá vált: Hollandiát kizárták. Az EBU közleményében szerepelt, hogy az „ügy” a csütörtöki elődöntő után történt, ahol is egy női dolgozó tett feljelentést Joost ellen, és mivel a történet nincs kivizsgálva, nem engedik hogy Hollandia részt vegyen a döntőben.

A 25 ország így Hollandia nélkül kezdte az utolsó főpróbát, ami meglehetősen zavarosra sikeredett. Többen nem jelentek meg a zászlóparádéra, az ír Bambie Thug Instagramon osztotta meg követőivel, hogy egy EBU-val folytatott megbeszélés miatt ki kell hagynia a próbát, a franciákat képviselő Slimane pedig a dalát lezáró refrén helyett egy rövid beszédet adott a közönségnek a zene összetartó erejéről és a béke fontosságáról.

A várakozások

A végső győzelemről a műsor előtt Horvátországot, Izraelt és Svájcot tartották a legesélyesebbnek. Horvátországot Baby Lasagna képviselte”’Rim Tim Tagi Dim” című dalával, ami eredetileg nem is szerepelt a horvát nemzeti döntő dalai között, ám egy visszalépés után mégis győzött.

Nagyot mentek a horvátok az idén

Izraelt Eden Golan képviselte, akit egy tehetségkutató megnyerése jogosított fel hazája képviselésére. „Hurricane” (ereditleg October Rain) című dalát többször elutasította az EBU politikai elfogultságra hivatkozva.

A nagy ugrás a fogadóirodáknál a második elődöntő után következett be, amikor is az olasz műsorszolgáltató (RAI) véletlenül a képernyőn megmutatta a szavazások részeredményeit. Izrael közel 40%, míg az többi 15 résztvevő 10% alatt kapta a szavazatokat. A RAI közölte, az incidens véletlen volt és nem a végleges eredményt közölték.

Svájc küldöttje idén Nemo a „The Code” című dallal, amely hetekkel ezelőtt toronymagasan vezette a nyerési esélyeket. Az első próbák után azonban nagyot esett, így Horvátországot tartották a legesélyesebbnek.

A döntő

A döntős produkciók színesre sikeredtek, vegyesen hallhattunk dalokat több műfajban.

Az estét a házigazda svédek nyitották Marcus és Martinus duójával. Őket követte Ukrajna, Németország, a hosszú évek után visszatérő Luxemburg és Izrael.

A kizárt Hollandia ötödikként lépett volna színpadra még Izrael előtt.

Az országok változatos színpadi képpel rukkoltak elő. Írország radikálisan eltért a korábbi produkcióitól, Bambie Thug egy horrorisztikus hangulatot keltő dallal mutatkozott a közönség előtt. Finnország a színpadon különböző kameratrükkökkel egy humoros produkciót hozott. Horvátország az egész arénában partihangulatot teremtett. Az versenydalokat Ausztria zárta pozitív hangulattal és egy szintén táncos produkcióval.

A győztes svájci dal

A zsűriszavazást Svájc óriási előnnyel zárta. Európa szerte rengeteg ország zsűrije Nemo dalát tartotta a legjobbnak. A közönségszavazás győztese bár Horvátország lett, Svájc még így elég pontot zsebelt be ahhoz, hogy 591 ponttal megnyerje az Eurovíziós Dalfesztivált.

Svájcot Horvátország követte a második helyen 574 ponttal, Ukrajna lett a harmadik, akik az úgynevezett death slot-ot kapták, vagyis másodikként léptek fel, a negyedik Franciaország. Izrael végül az ötödik helyre futott be.

YocoJoin
EN Co funded
This item is produced by a youth community journalist, supported by the YoCoJoin partnership. YoCoJoin received EU funding from Creative Europe.
Ha többet szeretne megtudni a YoCoJoin kezdeményezésről, látogasson el a LinkedIn oldalunkra.
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

YoCoJoin