Kedden este megtelt a budapesti Kossuth tér 
"Kedves Orbán Viktor! Amikor először bementél a parlamentbe, ott voltam a kíséretedben, most viszont el kell zavarjunk" 2025. June 10. 21:25 tüntetőkkel, akik az úgynevezett átláthatósági törvény ellen tiltakoztak. A megmozduláson sokan sokféleképpen beszéltek a tervezett új jogszabályról, amely szinte ellehetetlenítené a kormánytól független sajtó működését. Mi most történelmi perspektívába helyezzük a törvénytervezetet.
Mint ismert, Halász János fideszes képviselő által május közepén benyújtott törvényjavaslat célja a kormány megítélése szerint Magyarország szuverenitását „veszélyeztető”, külföldi támogatáshoz jutó szervezetek nyilvántartásba vétele. Ezek a szervezetek így csak állami engedéllyel fogadhatnának el külföldi anyagi támogatást, valamint kizárásra kerülnének az SZJA 1%-os felajánlásokból.
Bár közéleti vita tárgyát képezi, hogy a magyar kormány honnan meríthetett pontosan inspirációt a törvény megfogalmazásához, az biztos, hogy a putyini modell mellett a magyar történelemből is felismerhetők bizonyos előképek – különösen a Horthy-korszakból.
A 2010 utáni Orbán-kormányok számára ez a nyersanyag nem ismeretlen, hiszen emlékezetpolitikai stratégiájuk a szovjet múlt újraértelmezése mellett erősen támaszkodik a Horthy-rendszerhez fűződő nemzeti identitás újrafogalmazására. Horthy keresztény-konzervatív autokráciája sokak szemében az utolsó „szuverén” magyar rezsimként él, melynek egyfajta „folytatása” lehet a rendszerváltás utáni nemzeti alapon álló államszerkezet.
Az átláthatósági törvénnyel kapcsolatban először Pottyondy Edina humorista hívta fel a figyelmet a Horthy-rendszerrel való párhuzamokra, amikor közösségi oldalán idézte az 1921. évi III. törvénycikket az állam és a társadalmi rend védelméről. Ez a t örvény szankciókat helyezett kilátásba, ha valaki a magyar állam vagy nemzet tekintélyét sértő kijelentéseket tett, vagy nemzetellenes cselekményt követett el. A törvény 5. és 7. paragrafusa szerint ezen vétségeket „sajtóközlemény útján” is el lehetett követni.
A miniszteri indoklás kifejezetten utalt arra, hogy a Kun Béla és a bolsevizmus szelleme által megfertőzött közvéleményben szükséges olyan jogszabályokat alkotni, amelyek védik az állam és a társadalom rendjét a „felforgató eszmék” hatásától.
A kiragadott példa jól mutatja, milyen erőteljesen centralizált és ellenőrzött volt az akkori sajtórendszer – nem egy esetben a szerkesztőségeket tették felelőssé a háború elvesztéséért vagy a trianoni békeszerződésért. Mivel az 1914-es Tisza-féle, háború miatt el nem fogadott liberális sajtótörvény már nem felelt meg az új politikai elvárásoknak, új jogi környezetre volt szükség.
Az 1921. évi III. törvény előzményének tekinthető a Társadalmi Egyesületek Szövetsége (TESZ) központi választmányának memoranduma, amely egy, a jelenlegi közéletből is ismerős viselkedési mintát mutat: a Bethlen István vezette jobboldali szervezetek bojkottot hirdettek a „destruktívnak” ítélt sajtótermékek ellen. Azt kérték a politikusoktól és közszereplőktől, hogy „a legszigorúbban tartózkodjanak” a számukra nyilatkozástól.
Ez különösen érdekes előzmény a Fidesz kommunikációs gyakorlatának fényében. A kormánypárt prominensei hosszú ideje kerülik a független médiafelületeket, több szerkesztőséget (pl. Szabad Európa, Magyar Hang) pedig gyakorlatilag kizártak a sajtótájékoztatókról.
A TESZ későbbi állásfoglalása a sajtó bűneit részletezve így fogalmazott:
„Nem javultak, mert nem is tudnak megjavulni (…) Bűnhődjenek tehát mindazért, amit a közerkölcs megrontásával, a nemzeti érzés elfojtásával, a nemzeti hagyományok és múlt meggyalázásával, a haza elárulásával, a nemzetköziség és a vallástalanság hirdetésével okoztak.”
Vagyis a sajtót tették felelőssé az ország – mai értelemben vett – szuverenitásának sérelmeiért.
Bethlen István kormányzása alatt később voltak próbálkozások a sajtótörvények enyhítésére. A cenzúrát formálisan megszüntető 1922. évi XVII. törvény ugyanakkor továbbra is lehetőséget biztosított arra, hogy a belügyminisztérium döntsön például a lapok betiltásáról vagy a külföldi sajtótermékek terjesztéséről.
A szélsőjobboldali törvényjavaslatokat a Bethlen-kormány ugyan rendre elutasította, de azok nyilvánosságra kerültek, jelezve: a helyzet még súlyosabbra is fordulhat. A szavazóbázis belső megnyugtatásán túl ezek a próbálkozások a médiát is kordában tartották.
Gömbös Gyula alatt azonban már más szelek fújtak. Kifejezetten propaganda-célokat szolgáló, tömeglapként kiadott újságok (pl. Esti Újság, Új Magyarság) jöttek létre, minimális áron, tömeges példányszámban – így előkészítve a sajtószabadság szűkítését „nemzetérdek” címszó alatt.
A jelenlegi magyar törvénytervezet a frakcióvezetői nyilatkozat szerint ugyan lekerült a törvényalkotási bizottság napirendjéről, és a nyári szünet előtt nem kerül az országgyűlés elé, de ez nem jelent végleges elvetést.
A történelem nemcsak emlékeztet, de figyelmeztet is. A kérdés, hogy milyen „intézményesített szándék” dönthet a jövőben a szuverenitás és a „destruktivitás” határairól, ma újra és újra közéleti napirendre kerül.
Ezért is fontos, hogy a közbeszéd továbbra is felkarolja a kritikus hangokat – ehhez elengedhetetlen a független sajtó munkája és az olvasók kitartó figyelme.
Források:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
