Több órás késésekkel kell számolni ma délután és este a győri fővonalon (frissítve)
January
10.
17:15
, péntek délután azért kellett átszervezni a közlekedést a győri fővonalon, mert egy vonat áramszedője tönkretette a felsővezetéket Tatánál.
Mikor 2024 februárjában gyarló módon budapesti egyetemre adtam be jelentkezésemet, nem sejtettem, micsoda kalandokban lesz majd részem a MÁV jóvoltából.
Bár már az ősz folyamán is akadtak cifra esetek, ezek legtöbbször kimerültek egy csekélyebb késés formájában. Utólag visszatekintve már akkor gyanakodnom kellett volna, mikor decemberben a helyjegy nélkül igénybe vehető Bakony Intercity járat Veszprém és Ajka közötti szakaszát minimum fél évre lezárták.
Ám én lenyeltem, tudomásul vettem, hogy immár nem elegendő az országbérlet, engedelmesen megvásároltam pótjegyemet minden egyes fel- és leutazásnál, felpattantam a vonatra és reménykedtem a legjobbakban.
Nem volt ez másképp 2025 januárjának tizedik napján sem, mikor is egy délelőtti vizsga után szerettem volna hazatérni szülővárosomba.
Ám ami ezután következett, arra – bevallom - nem voltam felkészülve.
Eleinte minden rendben ment: időben elindultam a kollégiumomhoz közel lévő Kelenföldi vasútállomásra, így számottevő sietség nélkül elértem a 250-es számú IC-t. Mint kiderült, ezen a számon kívül nem volt más kerek egész az utazásban.Tatabányán kezdődtek a kalandok
Időmet a megszokott módon vertem el: az Insta-reelek és a tanulás halogatásával foglalkozó gondolatok kavalkádja közepette szinte már el is felejtettem, hol járunk. Tatabánya állomásra érkezvén azonban Lázár János – vagy legalábbis a miniszter szelleme - gondoskodott róla, hogy eszembe jusson.
Mihelyst a vonat megállt, megreccsentek a hangszórók, majd az agyonhasznált MÁV-szignál után ezen szavakat hallhatta az utazóközönség:
„Tisztelt utasaink! Járatunk felsővezeték-szakadás miatt Tatabánya állomáson megáll”.
Semmi vész – gondoltam magamban -, csak a szokásos pár perc és indulunk tovább. Ám a recsegő hang így folytatta:
„A vonat előreláthatólag 60 vagy 90 perc múlva indul tovább”.
„Hát, ez nem jött be” – jött a felismerés. A kalauz ezt követően tudtunkra adta, hogy pótlóbuszok sem állnak rendelkezésre. Nehogy már azt higgyük.Az utasok közül páran étel után indultak a közeli plázába, mások a buszmenetrendet böngészték vagy egy családtagjukkal telefonáltak kimentésük ügyében.
Jómagam is tettem egy reményvesztett próbálkozást busszal való hazajutásom megtervezésére, de nem jártam sikerrel, így sorsomba beletörődve leszálltam egyet levegőzni. Közben persze árgus fülekkel hallgatóztam, hátha ismét felreccsen az ismerős hang – ez nemsokára meg is történt.
Kiderült, hogy időközben valahonnan mégis sikerült pótlóbuszokat keríteni, így gyorsan összerámoltam a kocsiban maradt holmimat, majd futólépésben megindultam a buszpályaudvar felé, tudván, hogy a pótlóbuszok befogadóképessége még véletlenül sem egyezik meg a vonatéval.
Egészen váratlanul ért az, hogy a buszon simán jutott hely, így elégedetten helyet foglaltam és vártam a mielőbbi indulást.
„Mint az őrült, ki letépte láncát, vágtatott a Tisza a rónán át” – írja Petőfi, de akár én is írhattam volna, mikor megláttam azt a rohanó embertömeget, mely későn értesült az alternatív továbbindulás lehetőségéről.Miután a busz - kisebb utas közelharcok után - minimum kétszeresen telített lett, végre megkezdődhetett az út.
A buszon nem működött a hangszóró, az utasok csatárláncban adták tovább az információkat
A terv a következő volt: a jármű elvisz minket Tatabányáról Komáromba, ahonnan az S10 jelű vonattal juthatunk Győrbe. Akinek szükséges, egy harmadikra átszállva Szombathelyre.
A buszon hangosbemondó nem volt, így a következő megállókról szóló információk, a sofőrtől indulva csatárláncszerűen ordibálás útján jutottak el a hátrébb tartózkodókhoz, akik ugyanilyen módon jelezhették leszállási szándékukat.
Hopp, egyszer csak előbukkant egy vonat, de aztán ez is gajra ment
A változatosság kedvéért pár megálló erejéig minden gördülékenyen ment, ám bizakodásom megint csak elhamarkodott volt. A buszsofőr egyszer csak felkiáltott:
„Almásfüzitő-alsó, végállomás következik”.
Indoklásként hozzáfűzte, hogy befutott egy Győrbe induló vonat az itteni állomásra, így neki szükségtelen továbbmenni, szóval legyünk szívesek leszállni.
Ez meg is történt, megkezdődött tehát az újabb hajsza a férőhelyekért, hiszen az ominózus szerelvény mindössze egy vagonból állt.
Az utazók közt uralkodó, amúgy sem kedélyes hangulatot tovább korbácsolta az a tény, hogy a vonaton összesen egy mellékhelyiség volt található, az sem működött.
Az indulatokat valamelyest csillapította egy második világháborús szovjet zászlóalj (persze csak hagyományőrzőkről beszélünk), amely szintén a Magyar Államvasutak szolgáltatásait választotta. Ám a fokozott katonai jelenlét sem volt elég a csodához: a vonat bár elindult, nem jutott sokáig:
Komáromnál megmakacsolta magát és tovább nem indult.
A kalauzok készségesen tájékoztattak minket, hogy megnövekedett menetidővel kell számolni ezen a vonalon is, ám a szemfülesek észrevehették, hogy már ők sem állnak a helyzet magaslatán: kétségbeesetten tárcsáztak különböző számokat, mindhiába. Végül bejelentették:ez a szerelvény a jövőben sem fog elindulni, legyünk szívesek átcuccolni egy másikra, mely elvisz minket Győr-Moson-Sopron megyeszékhelyére.
Ezen a ponton már komolyan elgondolkoztam rajta, hogy ez tényleg megtörténik-e, de messze voltunk még a végétől.
A kalauzok próbálták menteni a menthetetlent
A komáromi állomás felüljáróján a másik vonat irányába hömpölygő embertömeget látva egy vasúti dolgozó megkegyelmezett rajtunk, és párunkat átengedte a számukra fenntartott, sínek közti átjárón.
A biztonság kedvéért azért egy
„ha ezt most önökre csuknám, beszopnák”
megszólalással jelezte felénk, hogy különleges kiváltságban van részünk.
A peronra érve kiderült a velünk tartó kalauzok előzetes stresszelésének oka:
szegények három órán át próbálták elérni telefonon főnöküket, ám sikertelenül, így felsőbb utasítás híján maguk szervezték meg a Győrbe való eljutást.
Mostanra már ők is elbizonytalanodtak abban, melyik járműre is kéne átszállni, ám feltűnt a távolban egy világító „GYŐR” felirat, melyhez szerencsére vonat is tartozott.
Keretes történet
Ezen szerelvény el is indult, meglepő sebességgel haladt a célállomás felé, én pedig – tanulva a történtekből – megpróbáltam fuvart szerezni Győrből Szombathelyre. Mire ez sikerült, kiderült, mégsem lesz rá szükség, hiszen az állomásra befutva, pont a szemben lévő vágányon már várt minket egy Szombathelyre tartó vonat.
„Egyszer élünk” – alapon gondoltam, megkockáztatom, hátha ezzel tényleg hazajutok, megkímélve ezzel szüleimet egy kétórás autóúttól. Ez így is történt, a legszebb az egészben pedig az, hogy
ez a vonat az a vonat volt, melyről anno, Tatabányán, leszállítottak bennünket,
mely szépen keretes szerkezetbe foglalta ezt a nem mindennapi délutánt.
A végére érve egy kérdésem maradt: ilyenkor visszajár a jegyár fele, Lázár úr?
Kollégánk kalandjai rendkívüliek, de nem egyedülállók. Aranyvasárnap két hasonló történet 
Aranyvasárnapi kalandok - „Odaértem a Keleti pályaudvarra, ahol az a kiírás fogadott, hogy a Savaria IC Ferencvárosból indul” 2024. December 23. 18:08 is befutott lapunkhoz a Szombathely és Budapest közötti vasúti közlekedés csodáiból.
