Szabad a gazda! Este 8 után is lehet kutyát sétáltatni

Szerencsére nem süket fülekre talált a kutyások felháborodása.

Egy emberként szisszentek fel a magyar kutyatartók, amikor Orbán Viktor hétfőn bejelentette a legújabb és eddigi legszigorúbb korlátozásokat, köztük az este 8 és reggel 5 óra közötti kijárási tilalmat is, amit csak munka vagy valamilyen rendkívüli eset miatt lehet „megszegni”.

Ennek értelmében kutyát sétáltatni tehát eredetileg nem lehetett volna ebben az időintervallumban, de mit csináljon az, aki a munkakezdés miatt eddig is 5 óra előtt vitte el sétálni a kutyáját? Vagy későn ér haza és csak este 8 után tudja levinni? A városi kutyáknak is szüksége van a mozgásra, ráadásul a fiatal vagy idős állatokat többször is le kell vinni egy nap, mert nem bírják annyi ideig visszatartani a nagy vagy éppen kis dolgukat.

Szerencsére a kutyások kérése célba is ért, amit Ovádi Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője és az állatvédelem miniszteri biztosa továbbított a miniszterelnöknek. Ovádi a Facebookon számolt be arról, hogy elfogadták javaslatát, „hogy a kutyás gazdik időkorlátozás nélkül tudjanak sétálni este nyolc óra után is, a lakóhelyük 500 méteres körzetén belül”.

Ovádi javasolta azt is, hogy a kutyafuttatók nyitvatartásáról az önkormányzatok saját hatáskörben dönthessenek, az egyeztetésről aztán rövidesen Orbán Viktor Facebook-oldalára is felkerült egy videó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19