Szabó Győző és Eszenyi karneválszínházi beugrója – a főpróbán

Az idei Karneválszínház alapja Ovidius tizenkétezer soros Metamorphoses („Átváltozások”) című versfüzére, amelyet a középkorban – már aki tudott olvasni - pogány bibliaként forgattak. Titulálhatják erotikusnak és léhának, de ha belelapozunk, hálásak leszünk a sorsnak, hogy a Karneválszínház társulatának esze ágába sem volt az ókori gyöngyökből szó szerint szemezgetni. Megszenvedtük volna, higgyék el! Írom itt az legelején, azoknak, akik komolyabb, eredetibb tógás-arénás ovidiusi komédiázásra vágytak ( olvassanak csak bele... )

Teamwork

Mészáros Zsolt

Ovidius átváltozásmítoszainak sikere a maga korában épp abban rejlett, hogy megreformálta velük a régiek által már annyiszor megénekelt históriákat, új tartalommal, mondanivalóval töltötte fel őket – nem másra tesz kísérletet a szombathelyi karneválszínház sem. Ovidius ürügyén felborítja a megszokott nyári színpadi komédiázás rendjét. Nincs szöveg, sem szigorú színpadi dramaturgia, a díszletek és a jelmezek is jelzésszerűek: két dolog adott, a közönség és a színészek, és valamit laza ív, amelyre improvizációkból, együttes munkával felépítenek valamit. Hogy mit?

Ovidiusból szürreális gegparádé

Nehéz és kár is taglalni, hiszen ez a helyenként szürreális geghalmaz gyaníthatóan estéről estére nagyon más tud lenni (mesélik, a tegnapelőtti próbán Eszenyinek még egészen másról szólt a beugrása, mint a tegnapi Bokor Noémis jelenés).

Enci beugrója

Mészáros Zsolt

Így ezek az „Átváltozások” (mint az étcsoki mogyorót) csak nyomokban tartalmaznak Ovidiust. Ennek az improvizáció-füzérnek annyi köze van a megkövült ókori gyöngyszemekhez, hogy időről-időre felvillan egy-két ránk hagyományozott história-töredék, például Pyramus és Thisbe tragikus szerelmének (ismerős lehet a Szentivánéjiből is) bugyuta románca.

És hogy milyen volt a főpróbán?

Jobban szórakoztam, mintha egy átlagos nyári szabadtéri komédiázást üldögéltem volna végig megcsalt férjjel, kikapós asszonykával és a végén összeboruló ifjú szerelmesekkel. Ha nem vársz különösebb mélységeket, klasszikust és operettesen látványos rendezést, jókat derülhetsz ezen a spontán és önfeledt improvizáció-halmazon. Jó látni, van ötlet és energia a szombathelyi társulatban, Nagy Cili és Orosz Robi megunhatatlanul kedvencünk, de Endrődy Krisztián és Alberti Zsófi is magával ragad. Mondom, jobb ez, mint egy ledarált iparos munka.

Minden vég valaminek a kezdete

Mészáros Zsolt

Marad azért hiányérzetem, ami paradox persze, mert olyasmit kérnék számon ettől a darabtól, ami az egész spontaneitását kérdőjelezné meg. De jó lett volna persze itt-ott megnyesni a túl hosszúra nyúlt, ettől aztán kevésbé érdekes részeket. A magam részéről például a legelején a közönség gyakoroltatását is rövidebbre fogtam volna, értékes percek döcögtek el vele.

Szabó Győző, ahogy mondja is, hátán cipeli az előadást, látszólagos öntömjénezése mögött valós önirónia rejlik, legízesebbeket rajta, kárára röhögünk. Képes a saját maga által(?) teremtett celebimázsát kikarikírozni. A lassított álomjelenetben az egész társulattal együtt nagyot domborított, Vass Szilárd pedig alakításával megkaphatná a jövő évi Poszton a legjobb kísérő hang díját.

Imázsépítés

Mészáros Zsolt

Jordán Tamás is tud még meglepetést okozni, önfeledten játszik ő is, irigylésre méltóan képes a fiatalokkal együtt jelenetről jelenetre átváltozni. A képkeretes röpkéje szívbemarkoló, nem tudom, igaz-e vagy sem a történet amit elmesél, ezek őszinte, mély pillanatok.

Végezetül…

Jegyezzük még meg, ez a darab nem jöhetett volna létre, ha rendezője nem a MADHOUSE THEATRE COMPANY tagja, az az Andrew Hefler, aki az angol nyelvű SÖR-előadás egyik prominens szereplője. És aki nem mellékesen a Beugró című nagysikerű televíziós produkció gegmestere is.

Egy kísérletet tényleg megért, ilyen Karneválszínházat még egyszer biztosan nem látunk…