Szlovákiában azt tervezik, hogy sms-ben kell engedélyt kérni a lakás elhagyásához

Az SMS-eket a rendőrség ellenőrizné.

Marek Krajčí egészségügyi miniszter szerint a problémát az okozza, hogy folyamatosan emelkedik a kórházakban ápoltak száma, és nem tudni, hogy az egészségügy meddig bírja még – írja az Újszó – Emiatt pedig a miniszter egy egészen elképesztő szigorítási tervet is felvázolt.

„Ha valaki el akarja hagyni a lakását, előtte SMS-ben kell engedélyt kérnie egy központból. Annak jóvá kell hagynia az indokot, de a lakást így is csak egy bizonyos időre lehetne elhagyni. Az SMS-eket a rendőrség ellenőrizné.” – mondta.

Az ötlet Roman Mikulec belügyminiszter (OĽaNO) szerint is reális, szerinte pl. Görögországban bevált ez a módszer. Krajčí azt is leszögezte, február 8-tól az egész ország a „fekete zónába” tartozna, mindent le kellene zárni, csak a létfontosságú infrastruktúra működhetne.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19