Olvasónk írta:
A szombathelyi Bartók Béla út 40/G melletti szelektív hulladékgyűjtő mellett ez mindennapos látvány. Még nem sikerült a szemetelőket rajtakapni. A gyűjtőket szépen körberakja valaki. A kukásautó jön, de a kukák melletti szemetet otthagyja. Persze nem kötelező összeszedni. Ráadásként: a kukák mögött valaki elvégezte a nagydolgát és letakarta.
Azt is megjegyeznénk, hogy bár a képeken nagyon nem látszik a hulladék összetétele, de valószínűleg van benne olyan is, amit a kukások a szelektív járattal nem visznek el, a következő képen például ott figyel egy kabát.
Mi pedig hozzátesszük:
Minden kollégánk találkozik folyamatosan azzal a jelenséggel, hogy a szelektív kukák mellett a háztartási hulladék is ott figyel, zsákokban. Ezt nem értjük. Ha egyszer már valaki nem fizet elő, akkor miért pont a szelektív gyűjtők köré teszik a szemetet, amelyekről köztudott, hogy papírt, üveget és műanyagot gyűjtenek. Ha jön a kukásautó nem fogja az üveg vagy a papír közé borítani a tejfölöspoharat meg az üres konzervdobozokat. Be kell látnunk, hogy sajnos sokan - mondjuk ki - szarnak bele. Vagy épp a kuka mögé, ahogy azt olvasónk is írta. A kerítést a határ helyett inkább a szelektív hulladékgyűjtők és az ilyen IQ-bajnokok közé kéne emelni.