Még mindig óvatosan a Szelestey-Vörösmarty kereszteződésnél – Két hónapja nem történt semmi a beszakadt járdával

Csak a bóják szaporodtak meg körülötte.

Még június közepén kereste meg Úgy néz ki, megsínylette a nagy esőzést egy járda Szombathelyen June 20. 07:30 lapunkat egy olvasónk, miután észrevette, hogy a Szelestey-Vörösmarty utcák kereszteződésben nagyon megsüllyedt a járda.

Mi arra gyanakodtunk, hogy a nagy esőzések miatt történhetett ez, de persze nem kezdtünk el erről filozofálni, inkább megkerestük a SZOVA-t, ők azonban az önkormányzat városüzemeltetési osztályához irányítottak bennünket, mondván, az ilyen és ehhez hasonló problémákat náluk kell jelezni.

Olvasó

És mint kiderült, a Szelestey László utca 33-nál szakadt be a járda, pont az ingatlan szennyvízbekötésének nyomvonalán, az épület pedig a Horváth & Horváth Társasházkezelő Kft.-hez tartozik.

A cég akkor azt mondta, megrendelik a Vasivíz Zrt.-től a csatorna-kamerázást, az eredményről pedig tájékoztatni fogják az önkormányzatot.

Annyit viszont már akkor tudni lehetett, hogy ha a vezetékkel van probléma, akkor a társasház feladata lesz a járda javítása, de ha nem sérült a vezeték, akkor az önkormányzaté.

Így nézett kis júniusban.
Mészáros D. Zsolt

A járdával viszont azóta sem történt semmi, pedig már a szeptember is elkezdődött. Júniusban elbarikádozták a lyukat bójákkal és egy léccel, a bóják pedig azóta megszaporodtak, de ennyi.

beszakadt járda a Szelestey utcában
Ez a helyzet most.
Mészáros D. Zsolt
beszakadt járda a Szelestey utcában
Még több képért kattints!
Mészáros D. Zsolt

Így ismét elküldtük kérdéseinket az illetékeseknek, ezúttal a Horváth & Horváth Társasházkezelő Kft.-nek is, hiszen tudomásunk szerint legutóbb még náluk pattogott a labda. Amint kapunk választ, jelentkezünk a beszakadt járda-saga következő részével.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem

Valódi tájékoztatásra vágysz? Vagy elég a propaganda? Dönthetsz! Támogasd a Nyugat.hu-t