Na, de mi is az az OTDK? Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia már közel 60 éve az ország legnagyobb, fiatal kutatóknak és egyetemistáknak létrehozott eseménye, ami az Országos Tudományos Diákköri Tanács vezényletével zajlik. Így meglehetősen nagy presztízse van, akár a doktori iskolában való továbbtanulásnál is beszámítják.
Alapvetően olyan egyetemisták indulhatnak az OTDK-n, akik még a doktori képzés előtt állnak, tehát alap-, mester-, vagy osztatlan szakos hallgatók. Illetve bizonyos speciális szabályokkal még doktoranduszok is indulhatnak.
Az idei volt a 36. OTDK, melynek Humán Tudományi Szekcióját a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara rendezte áprilisban. Ebben a szekcióban indult András is, A lovecrafti mitopoézis értelmezési lehetőségei az Álomföld-ciklusban című pályamunkájával, mellyel vitathatatlan győzelmet aratott az Angol irodalom II. szekcióban.
Ez pedig nem kis dolog, így nemrég le is ültünk vele beszélgetni a versenyről, érdeklődéséről, tanulmányairól, a tanárpályáról és arról, hogy milyen tervei vannak.
Úgy tudom, nagy szó, hogy te tanár szakosként nyertél ezen a versenyen.
Igen, azért a tanár szakon jóval ritkább az, ha valaki kutatói irányba kacsintgat. Bár azért azt hozzá kell tennem, hogy most sokan jelentkeztek tőlünk, Szombathelyről is. Nyilván az alapszakosok eleve azzal a tudattal mennek, pláne bölcsész területen, hogy ez elsősorban tudományos pályán hasznosítható tudás.
Hogy zajlik maga a verseny?
Először részt kell venni egy házi TDK-n, ez egy konferencia, amit maga az egyetem rendez. Már ide is készíteni kell egy dolgozatot, mely alapján az egyetem dönti el, hogy kit juttat tovább. Ha pedig valakit kvalifikálnak az OTDK-ra a TDK jelölés alapján, akkor ki kell bővíteni azt a dolgozatot, ami akkor már két, egymástól független szakmai bíráló elé kerül. De az szekcióként, tehát tudományterületenként eltér, hogy ennek milyen hosszúnak kell lennie.
Nem tudjuk, kik bíráltak, teljesen titkos ez a folyamat, írásban küldték meg a bírálatukat. Erre maximum 30-30 pontot lehet kapni, én összesen 56 pontot kaptam. Utána jön a szóbeli prezentáció. A dolgozatot, annak téziseit és érvelését egy konferencia-eseményen kell bemutatni, ahol szintúgy értékel egy zsűri. Itt maximum 40 pontot lehet elérni, én ennyit kaptam. Tehát így jön ki a maximális 100 pont, melyből én összesen 96 pontot szereztem.
A Humán Tudományi Szekcióban indultál, azon belül is az Angol irodalom II. alszekcióban, pedig magyar nyelv és irodalom szakos vagy. Miért?
Maga a tagozati beosztás az úgy van, hogy meg kell jelölni egy tagozatot, ahol szeretnénk indulni, és ezt felülvizsgálják. Én azért kerültem az angol irodalom tagozatba, mert egy amerikai szerző, H. P. Lovecraft volt a dolgozatom témája. De ez nem mindig olyan egyszerű. A szekciómban egyébként mindenki anglisztika szakos volt.
Mi volt a dolgozatod koncepciója?
Az volt a lényege, hogy vallásfilozófiai eszközökkel, tehát filozófiai, vallástudományi eszközökkel vizsgáltam meg Lovecraft bizonyos szövegeit, hogy kiderüljön, milyen újszerű módon van megjelenítve a szent tapasztalat vagy szakrális élmény.
Miért pont Lovecraftet választottad?
Vele már korábban is foglalkoztam az egyetemi tanulmányaim mellett, és akkor jutott eszembe maga a koncepció. Szerintem ez egy nagyon érdekes dolog, aminek köze van a vallási élményvilághoz, de más, mint amit én tudok róla. Arra gondoltam, hogy ezt keresztül lehetne vinni egy kutatáson, egy értelmezésen, és ebből esetleg újszerű konzekvenciákat is le lehet levonni.
Mit értékel a zsűri egy ilyen dolgozatnál?
Többféle szempont van. A legfontosabb a téma eredetisége, hogy mennyire újszerű az adott területen. De lényeges a logikus felépítés, a szakszerű nyelvhasználat, tehát a szakterminológia használata, a szakirodalom felhasználása, a megszerkesztettség, a tagolás, vagyis maga a forma is. Ezekre mind külön-külön lehet pontot kapni. Én a dolgozatnál 60-ból 56 pontot szereztem, elsősorban a formai jellegű követelmények miatt vontak le.
Ki volt a témavezető tanárod és miért?
Nagy Anna tanárnő, aki esztéta, és a Magyar Irodalomtudományi, valamint a Vizuális Művészeti Tanszék oktatója az egyetemen. Elsősorban azért őt választottam, mert ő az, aki ilyen jellegű esztétikai kérdésekkel, a művészet filozófiai problémáival foglalkozik, tehát az ő profiljához állt legközelebb a témám.
Milyen volt vele a közös munka?
Jól megértettük egymást végig, szerintem egy rugóra is járt az agyunk. A szakmai támogatáson túl nagyon sok emberi támogatást is kaptam tőle, eljött a konferenciára is meghallgatni. Nem mindig evidencia, hogy valaki emberi támogatást is tud adni a kontaktórákon túl.
Milyen tapasztalatokat szereztél?
A tudományos része, tehát maga a konferencia egy nagyon nagy megmérettetés. Amikor valaki ezen keresztülmegy és még jól is szerepel, akkor óriási magabiztosságot tud szerezni. Illetve objektív visszajelzést is kap saját magáról, hiszen más egyetemek szakemberei is elmondják a véleményüket, és kiderül, hogy nagyjából hol állsz a tabellán.
De egy nagyon jó csapatélmény is, főleg, ha egy egyetemről egy szekcióban akár egyszerre többen is indulnak. Eltöltünk ott több napot együtt, jobban megismerjük egymást, támogatjuk és szurkolunk is a többieknek. De nemcsak a konferenciáról szólnak ezek a napok, fel lehet fedezni a várost, el lehet menni szórakozni, tehát ez egy közösségi élmény is.
Nagyjából mennyi időt vett igénybe a felkészülés?
Ez alapvetően teljesen egyéni, mindenki magának osztja be, illetve a témavezetővel közösen. Azt szokták mondani, hogy már nyáron érdemes elkezdeni tervezgetni, én úgy szeptember-októberben kezdtem el magát a gondolati magot kidolgozni és decemberben volt a TDK-s bemutató, amikor ezt, mint kutatási tervezetet prezentálni kellett.
Tehát úgy nagyjából megvan az időkeret, de több hónapos munka, amíg a szakirodalmi gyűjtés lemegy, összeáll a koncepció fejben, megtörténik a kontaktálás a témavezetővel.
Milyen további terveid vannak?
Mindenekelőtt a tanár szak elvégzése. Most ötödévesként rövidciklusi gyakorlaton vagyok, aztán a következő tanévben jön az összefüggő gyakorlat. Utána szeretnék tanítani közoktatásban is, de a hosszútávú tervem az most elég erősen a doktori iskola. A kutatói pályán is kipróbálnám magam, nagyon érdekel ez a terület és sok ötletem is van, hogy mivel foglalkoznék.
Milyen területekben gondolkozol?
Leginkább az irodalom és filozófia határterületei, vagy irodalom, filozófia, vallásfilozófia határterületei. Tehát, hogy ezek milyen új kutatásokat tesznek lehetővé adott esetben, leginkább ez a tematikai keret.
Tanárként nem tanultok filozófiát az egyetemen. Honnét ered a filozófiai érdeklődésed?
Nem, nem jellemző. Ez nekem még a középiskolából jött, a vallási érdeklődés is. Gyerekkoromban vallásos voltam, aztán kamaszkoromban volt egy nagy kiábrándulásom, világnézeti válságom.
Mi okozta a kiábrándulást?
Kinyílt a világ. Elkezdtem olvasni olyan szövegeket, amik teljesen újszerűek és olyan emberekkel beszélgettem, akik teljesen mást gondolnak a világról. Tehát egy ilyen kritikai időszak következett, és akkor azért nyúltam a filozófiához, hogy az ezzel kapcsolatban felvetülő kérdéseket meg tudjam válaszolni magamnak.
Arra emlékszem, hogy tizenhat éves korom körül levettem Hegel egyik kötetét a könyvtári polcról, elkezdtem olvasgatni, a feléig eljutottam és semmit nem értettem belőle. Azóta újraolvastam, és most már világosabb, hogy miről van szó.
Hol tervezed a jövődet? Szombathelyen maradsz?
A hosszútávú terveimben szerepel Budapest. Egyrészt maga a város is vonz, másrészt pedig nyilván a képzések miatt is benne van a pakliban. De egyelőre még maradok, a hosszú tanítási gyakorlatom is mindenképpen itt lesz a környéken.
Teljesen leköti az idődet az egyetem és kutatások? Mivel telnek a mindennapjait?
Mostanában elsősorban abból állnak a napjaim, hogy tanítok, olvasok és kutatgatok, meg az egyetemre készülök. Ezek eléggé kitöltik az időmet, de nyilván próbálok testmozgást is belecsempészni a napjaimba és szociális életet is élni.
Maguk a tanulmányok és a tanár szak is elhivatottságot követelnek. De azért vannak mélyrepülések, néha megkérdőjelezi az ember, hogy tényleg erre hivatott-e, tényleg ezt szeretné-e csinálni. Ez a szakra jellemző jelenség, hiszen egy hosszú, egybefüggő képzésről van szó. Nincs olyan, hogy majd az alapszak után választok egy új irányt, hanem ezt elkezdtem és ezt kell befejeznem.
Tehát felméri ez a képzés azt is, hogy van-e hivatástudatod, vagy nincs, megméri azt, hogy mennyire vagy elkötelezett. Én azt mondom, nem érdemes azért tanár szakra menni, mert kell egy diploma.
És úgy érzed, hogy benned megvan ez az elhivatottság?
Ez egy nagy kérdőjel, de jelenleg úgy érzem, hogy igen. De az aktuálpolitikai helyzet is olyan, hogy azért mindenki fejében komoly kérdőjelek vannak.
Ami még nehezebbé teszi a hivatástudatot, hogy most teljesen mások a gyerekek, mint amikor a mi tanárainkat képezték. Teljesen átalakultak az igények, a követelmények, a diákok motivációi. Ugyanakkor azt azért el lehet mondani, legalábbis gimnáziumi szinten, hogy egy tanár tudása tekintélyt ébreszt. Ez nem veszett el.
De az érdeklődést már nem olyan könnyű felkelteni, egyre kreatívabban kell megfogni a témákat, és szerintem kicsit több lesz a tanári szakmában az úgynevezett showman-elem is. Tehát egy kicsit jobban kell tudni produkálni magad. Ez kétségtelen. De sok vitát vált ki a szakmán belül, hogy ezt hogyan lehet csinálni, hogyan nem és mit érdemes.
Nyilván érződik, hogy két tábor alakul. Az egyik nagyon szeretne reformokat, új típusú módszereket, új típusú tantermeket, tananyagokat, alkalmazkodni a mai diákokhoz. A másik tábor viszont azt mondja, hogy a hagyományos műveltséget meg kell őrizni, a maga folytonosságában át kell adni. Mindkét oldalnak jó érvei vannak, tehát nem olyan egyszerű ezt eldönteni, mindkettőnek látjuk előnyeit és hátrányait is a gyakorlatban.
Te melyik csoportba tartozol?
Hát, én próbálok egy köztes pozíciót elfoglalni, tehát amit észszerűnek tartok mindkettőből, azt igyekszem beépíteni. Nyilván az a fajta szélsőség sem jó, amikor a tanári pályából vagy az oktatási folyamatból valamiféle szórakoztatást szeretnénk csinálni, mert annak főleg az egyetemen látják kárát a leendő hallgatók. Ám szerintem az sem volna célravezető, hogy nem tanítjuk meg őket tanulni, és önként lemondunk a számukra kevésbé érdekesnek tűnő ismeretekről.
Szóval most válaszút előtt állunk, de senki sem tudja még, hogy milyen irányba fogunk haladni.
