Szendiszűcs István elképesztő táblaképeiből nyílt kiállítás pénteken a séi faluházban Új képek címmel. Sé polgármesterének ünnepi köszöntője után Rasperger József grafikusművész vette át a szót, és személyes élményeken túl egy kis műelemzéssel egybekötve méltatta a művész munkásságát, illetve a most kiállított alkotásokat. Pásztorházi György pedig gitáron kísérte az eseményt.
Bár e sorok szerzője nem művészeti szakértő, de a kiállítás meglehetősen erősre sikerült. Az érzés, ahogyan a képek színe és hangulata, valamint a formák játéka hat az emberre, elképesztően erőteljes. Nem is csoda, hogy minden várakozást felülmúlva nagyon sokan voltak kíváncsiak a tárlatra.
A sokoldalú szombathelyi képzőművész, keramikus, festő, grafikus és fotográfus pályafutását a Vasi műhely grafikusaként kezdte, majd keramikusként, később restaurátorként dolgozott. 2004-től üvegfreskókat, majd táblaképeket kezdett alkotni.
Lapunk még 2014-ben
készített mélyinterjút
Hordóországban sínylődik egy szombathelyi művész
2014.
February
12.
08:11
az akkor nélkülöző, egy parkerdei házikóban élő művésszel. Fotóit pedig olvasóink is többször láthatták már, legutóbb épp a
gyöngyöshermáni Szegedy-kastély
„Miközben fotóztam, sírtam”
2022.
February
17.
11:24
lassan elenyésző falairól.
A kiállítás még két hétig bárki számára ingyenesen megtekinthető. Galériánkban pedig végignézheti a megnyitón készült fotókat.