Péntek este sok százan vonultak végig a Székesegyháztól a Szent Márton templomig, az idei lampionos felvonuláson. Ahogy mindig, idén is nagyon sok házi készítésű lámpással, lampionnal érkeztek a gyerekek, hiába a hideg, a hűvös szél, a távolság, alig-alig akadt olyan kölyök, akit nyakba kellett venni a menet végére. A Szent Márton templom előtt koszorúzást követően fényfestést is láthattunk a templomon, a szemerkélő eső sem tántorította el a tömeget, mindenki megvárta. Élőben közvetítettük, de ide kattintva bővebben olvashat
Látta már a varázslatos fényfestést a Szent Márton templomon? 2016. November 11. 22:12 róla.
A lentebbi a fotókra bökve megnézheti a teljes képgalériát!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!