Már az első napon sok volt az ismerős arc számomra a 3-4 évvel ezelőtti vásárról amire annó ugyanígy fotózni indultam el. Ez a program minden tekintetben tartja magát a hagyományaihoz, ami jól is áll egy Falumúzeumnak.
Az árusok és cégéreik mind évről-évre ugyanott találhatóak. Csalódottságra sosincs okunk, aki már ismeri tudja miért érdemes ellátogatni újra pár órára. Lehet szó könnyed koncertek közti iszogatásról, vagy a családok számára gyerekprogramokkal telített, ünnepek előtti árucikkek gyűjtéséről, a hangulat és a nem kevés tradicionáis csecsebecse bárkit magával tud ragadni.
Remélhetőleg ma délutánra eláll az a néhány csepp eső is és mégtöbb érdeklődő találja meg magának a skanzen programjait.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!