Szentivánéj, kertmozi, Bloomsday – Annyi program lesz idén nyáron Szombathelyen, hogy nem látjuk a végét

Az Érezd Szombathelyt! programsorozat május végén indul és egészen szeptemberig tart.

Ötödik alkalommal rendezik meg idén nyáron az Érezd Szombathelyt! programsorozatot, melynek keretében sor kerül többek között a Bloomsdayre, a Szentivánéji vigasságokra, de lesz kertmozi és utcaművészeti napok is. A részletekről kedd délelőtt sajtótájékoztatón számolt be Nemény András polgármester, Horváth Soma alpolgármester, Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus kft. ügyvezetője, Horváth Zoltán, az Agora igazgatója és Prieger Szabolcs városi nagyrendezvény koordinátor.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A polgármester a tájékoztatón kiemelte, az Érezd Szombathelyt! programsorozatot a covid hívta életre 2020-ban, idén pedig már ötödik alkalommal rendezik meg. Elmondta, idén 30 helyszínen közel 100 program várja majd az érdeklődőket.

Horváth Soma emlékeztetett, négy évvel ezelőtt az volt a cél, hogy olyan helyszíneket vonjanak be a kulturális pörgésbe, ahol egyébként nem szoktak rendezvényeket tartani. Ilyen volt például a Történelmi témapark, az emlékmű környéke és a Csónakázótó is. Utóbbi helyszínen lesz idén az igazi programcunami, és mindjárt május 11-én, szombaton megrendezik a tó szigetén a szokásos Napközit, ami három évvel ezelőtt indult, és mostanra elektronikai zenei piknikké alakult.

Az alpolgármester hozzátette, hogy emellett több más zenei programmal is készülnek. Folytatódik például a Nyitott városháza program, idén is szerveznek tér- és teraszkoncerteket (erről részletesen később). De lesz Lamantin Jazz Fesztivál (június 30. - július 6.), sőt, a tavalyi hagyományt folytatva idén is ad majd koncertet július 10-én az emlékműnél a Savaria Szimfonikus Zenekar.

Szombathely.hu/Bonyhádi Zoltán

Grünwald Stefánia elmondta, hogy idén is megpróbálják élettel megtölteni a Ferences kertet, és mivel minden évben kísérleteznek valami újjal, két új előadást tartanak majd. Az egyik a Katonaálom című színdarab lesz, melynek apropóját az orosz-ukrán háború adja. A másik a Feleségek és szeretők című zenés est, melynek főszereplői Szűcs Gabi és Ónodi Eszter.

Ezen felül visszatérnek a korábban már nagy sikerrel futott programok: újra lesz kvízest (június 27.) és piknikkoncert is.

Horváth Zoltán elmondta, az Agora részéről a nyári programcunami idén a szokásos Quadrille-lal indul május 17-én. De várják a kisebbeket is, május 26-án rendezik a szokásos Városi gyermeknapot az Agora MSH-ban.

Az igazgató a tájékoztatón azt is bejelentette, hogy idén a júniusi Szentivánéji Vigasságokon Nagy Ervin verset mond, az R-GO és az Irigy Hónaljmirigy pedig zenél majd Szombathelyen 2024. March 21. 14:07 az Irigy Hónaljmirigy, az Ocho Macho és az R-GO mellett fellép

Dévényi Tibor is, aki egy Disco show-val érkezik Szombathelyre.

Horváth Zoltán két további programot ajánlott az érdeklődők figyelmébe. Az egyiket július 20-án a Víztoronynál rendezik, melynek címe Csobbanj velünk a játéktengerbe lesz. Erre többek között arcfestéssel, kézműves foglalkozásokkal, koncertekkel, bűvészbemutatókkal és egy interaktív könyvbemutatóval készülnek.

A másik program a Zöld Sziget, amit augusztus 10-én a Csónakázótó szigetén rendeznek meg. Ez a családi program főleg a környezettudatosság jegyében telik, lesznek többek között újrahasznosított játékok és egy sportjátszótér is.

Folytatódik a kertmozi, jön a Bloomsday

Horváth Zoltán elmondta, idén is lesz kertmozi az emlékműdombnál. Idén nyáron négyszer vetítenek majd filmet. Július 26-án a Flashdance-t, 27-én a Barbie-t vetítik, míg augusztus 16-án a Több mint testőrt, 17-én pedig a Mission Impossible legújabb részét lehet majd megnézni.

Idén is lesz kertmozi
Pataki Gergely

Prieger Szabolcs a tájékoztató végén elmondta, az Érezd Szombathelyt! programsorozatot május 24-én nyitják meg a Food and Music Weekenddel. A fesztivál mindhárom napján lesznek koncertek a Fő téren, fellép többek között zenekarával Zsoldos Báró Zoltán, az Isis Big Band, és a Tom Kondor’s Moonshine is, de péntek este egy meglepetés fellépővel indul a program. Mindemellett összesen 21 food truck gurul be a térre, úgyhogy enni és inni is lehet majd.

Ahogy már fentebb említettük, folytatódnak a teraszkoncertek is. Június 29-én, összekötve a Hétköznapi Hősök díjátadó ünnepségével, a Városháza előtti téren két világzenét játszó zenekar lép majd fel. Ide nem kell regisztrálni.

Július 4-én Bujtás Ervin és Horváth Andrea, valamint Gerendás Péter lépnek fel, július 12-én pedig a Prokofjev. Erre a két előadásra regisztrálni kell majd.

Prieger Szabolcs azt is közölte, idén nyáron ismét lesz Utcaművészeti fesztivál (július 13.), melynek helyszíne ezúttal a Kőszegi utca lesz. Itt a tervek szerint hat helyszínen zajlanak majd a programok, de a részleteket későbbre ígérte.

És természetesen idén is lesz Bloomsday június 14. és 16. között, a Rákóczi Ferenc utcában. Számos zenei programmal készülnek a szervezők, de egyelőre erről sem árult el ennél többet Prieger Szabolcs.

Mérték - Médiaelemző műhely
Ökotárs alapítvány
Ez a tartalom az Ökotárs Alapítvány és a Mérték Médiaelemző Műhely pályázati támogatásával valósult meg. Az itt megjelenő vélemények nem tükrözik a támogatók álláspontját.
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gyakornoki program 2024