Szétbarmolták az egyik kőszegi kutyafuttatót

100 ezer forint körül van a kár.

Meg merjük kockáztatni, hogy az ország legszebb kutyafuttatója készült el Kőszegen – írtuk Meg merjük kockáztatni, hogy az ország legszebb kutyafuttatója készült el Kőszegen 2020. July 07. 07:26 még tavaly nyáron, amikor a kutyastrand után újabb kutyabarát hellyel rukkolt elő a Közösen a Kutyákkal Egyesület. Viszont az öröm nem tartott túl sokáig : az egyesület a Facebookon szomorúan számol be arról, hogy a napokban megrongálták a létesítményt.

Így serénykedtek még nyáron a kutyafuttatóban.
Közösen a Kutyákkal Egyesület

Az egyeyület elnöke, Prim József elmondta lapunknak, hogy az elmúlt napokban több bejelentést is kaptak a kutyafuttató állapotával kapcsolatban. Amit röviden összefoglalva csak "szörnyűséges"-nek tudnak titulálni.

„Többen azon az állásponton vannak, hogy nem a természet okozta a rongálást, biztosan van benne idegenkezűség. Tettesről nem tudunk, feljelentést maximum ismeretlen tettes ellen tudnánk tenni, de nem áll szándékunkban, mert úgysem lenne végeredménye” – közölte lapunkkal Prim.

Közösen a Kutyákkal Egyesület

Megtudtuk, hogy a kár körülbelül 100 ezer forint, ezt az egyesület saját erőből fogja finanszírozni. De hogy mikor tudják megkezdeni a helyreállítást, az több dolog függvénye is. Viszont addig is arra kérnek mindenkit, hogy ne használják a futtatót, mert nem biztonságos sem a kutyák, sem az emberek számára.

„Ahogy az időjárás engedi, illetve a tagjaink, önkénteseink idejéből kitelik, egyből elkezdjük a helyreállítást. Kis türelmet kérünk a kutyatulajdonosoktól és mivel önkormányzati terület, tőlük is. Polgármester úrral beszéltem már az esetről és együttérzését fejezte ki, ígéretet tettem, hogy mihamarabb helyreállítjuk és újra a terület üde foltja lehet a futtató” – mondta.

Közösen a Kutyákkal Egyesület

Érdekességként megjegyezte, hogy a négy darab kőszegi létesítményük közül csak ennél vannak ilyen gondok. Tavaly például innen tűnt el négy darab solárlámpa is.

Vajon mi gondja lehet az embereknek egy ártatlan kutyafuttatóval?

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet