Meg merjük kockáztatni, hogy az ország legszebb kutyafuttatója készült el Kőszegen

A kutyastrand után újabb kutyabarát hellyel rukkolt elő a Közösen a Kutyákkal Egyesület.

Még május elején számolt be lapunk is Vasi kutyások figyelem! Újranyitott az Abért-tó kutyastrandja 2020. May 06. 07:10 arról, hogy végre újranyitott Vas megye első és egyelőre egyetlen kutyastrandja az Abért-tónál, ami tavaly augusztusban készült el. Augusztusban strandot kapnak a kutyák az Abért-tavon 2019. July 23. 20:27 A koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások enyhítése pedig nemcsak a kutyastrandnak, hanem a Közösen a Kutyákkal Egyesületnek is zöld utat jelentett a további munkához.

Prim József, az egyesület elnöke elárulta lapunknak, hogy gőzerővel hozzáláttak a kutyastrand gatyába rázásának: többek között kihelyezték a bójasort, lenyírták a füvet és felállították az agility pályát, valamint ráncfelvarrást kaptak a raklapok is. József azt is elárulta még májusban, hogy azt tervezik, a kőszegi lakótelep mellett is felépítenek egy kutyafuttatót, amire nem is kellett sokat várni, ugyanis hétvégén elkészült.

Új kutyafuttató Kőszegen
Még több képért kattints!
Közösen a Kutyákkal Egyesület

„Kis túlzással, de elkészítettük az ország legszebb kutyafuttatóját... Köszönjük a sok-sok segítséget!” – írták a Közösen a Kutyákkal Egyesület Facebook-oldalán, ahova sok-sok fotót is feltöltöttek a végeredményről.

Közösen a Kutyákkal Egyesület

Az új kőszegi kutyafuttató a lakótelep mellett, a jégpálya szomszédságában van és két részből áll: egy általános rendeltetésű részből és egy agility pályaként funkcionáló részből. Ez már egyébként a harmadik kutyafuttató a városban és egy tescós pályázaton nyertek 400 ezer forintot az elkészítésére, amit nagyjából egy hét alatt hoztak össze.

Közösen a Kutyákkal Egyesület

A végeredmény pedig magáért beszél, mi is meg merjük kockáztatni, hogy az ország legszebb kutyafuttatója készült most el Kőszegen. Ráadásul az sem mellékes, hogy a kutyabarátok is rettentően hálásak az egyesületnek, ezt pedig nem is tartják magukban, köszönömökkel és gratulásiókkal árasztották el a Közösen a Kutyákkal Egyesület Facebook-oldalát.

Új kutyafuttató Kőszegen
Még több képért kattints!
Közösen a Kutyákkal Egyesület

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Család-barát