Szexi bikinis celebek 40 fölött: bizony, léteznek!

Salma Hayektől Jennifer Anistonig párokban mutatjuk meg őket, az anyuka-korban is vonzó, strandoló nőket.

A vonzerő mértéke egyéni belátás kérdése, hiszen mindenki más mellméretet, bőrtípust, hajzatot, testalakzatot, lábformát tart erotikusnak. Mégsem akartuk finomítgatni a címet olyasmivel, hogy Döntsék el Önök, ki a ténylegesen szexi negyvenes bikinis celeb közülük, vagy valami hasonlóra, hiszen úgyis eldöntik. Mi ezzel a címválasztással csak megadtuk az esélyt ezeknek a sztároknak, akikről az viszont általánosan megállapítható, hogy sokkal jobban tartják magukat, mint mások ugyanebben a korban. Persze, nekik könnyű, hiszen soha a büdös életben nem kell már dolgozniuk egy percet sem, és már eddig is sokkal több időt fordíthattak saját magukra - ettől azonban még állhatnak élenjáró példaként. Úgyhogy mutatjuk is őket.


Jennifer Aniston / Sheryl Crow

A görög felmenőkkel rendelkező Jennifer Anistont a Jóbarátok című, elementáris sikerű, tíz évadot megélt, máig megunhatatlan szériából ismerjük, talán nem túlzást a sorozat legismertebb arcaként emlegetni (nem véletlenül kapott az utolsó két évadért egymillió dollárt epizódonként, bekerülve ezzel a Guinness Rekordok Könyvébe). S lám, 42 évesen mintha alig vesztett volna valamicskét régi bájából.

Sheryl Crow 1994-ben robbant be - Magyarországon is - a slágerlistákra az All I Wanna Do című dalával, aminek világsikere őt is váratlanul érte. A fiatal, egyszerű jellemű, szerethető énekesnő még most is remek alakkal rendelkezik, ami annak fényében igazán tiszteletre méltó, hogy most februárban tölti be 50. életévét!

-

Elizabeth Hurley / Demi Moore

Hurley a kilencvenes években először csak mint Hugh Grant csaja került a reflektorfénybe, az Estée Lauder pedig gyorsan meg is kínálta pár modell-feladattal. Hiába volt ő ekkor már 29, ezzel szépen beindultak a dolgai (az Austin Powers-filmekben nyújtott alakításai a legismertebbek), most pedig már 26, de még mindig szépen néznek ki - a dolgai.

Bár Demi Moore a napokban valamiféle szerhasználat miatt került kórházba, sőt, még anorexiáról is beszélnek az ügy kapcsán, mi most nem erre fókuszálunk, hanem erre a nemrég készült fotóra, amint a 49 éves színésznő még mindig egészen forrón néz ki. S ha még valóban szörfözik is, akkor aztán tényleg itt a helye, ebben a válogatásban!

-

Lisa Rinna / Courteney Cox

Játszott a The Hogan Family című sorozatban, aztán a Melrose Place-ben, és ugyan Magyarországon nem lett túl nagy név, karosszériája miatt mégis kiérdemli a szereplést itt. 48 évesen ugyanis csípőből letagadhatna egy húszast.

Courteneyről a Wikipedia azt írja, hogy kvázi betáncolta magát a filmvilágba, hiszen először Bruce Springsteen klippjében, a Dancing in the Dark-ban szerepelt 1984-ben, mi azonban leginkább tíz évvel későbbről ismerhetjük, mint a Jóbarátok Monicája - illetve a Sikoly-filmekben is odatette magát. És hogy 47 évesen hogyan rokkolja a fürdőruhát? Lásd a fenti képen.

-

Elle Macpherson / Salma Hayek

Az ausztrál modellt, a nyolcvanas években főként fürdőruhákat reklámozó Ellét nem véletlenül nevezték simán csak úgy, hogy "The Body" (a test) - elég csak rákeresnünk régi fotóira. És ami a leghihetetlenebb: ez a jelző simán megáll még ma is, pedig viselője már alulról karcolgatja az ötödik ikszet. 47 éves ugyanis.

Muy caliente! Ez a felkiáltás pedig Salma Hayeknek szól, aki az illetéktelen mexikói bevándorló-státuszból üstökösként lőtte ki magát az Oscar-jelölésig. Későn érő típus, lányának is negyven évesen adott életet, ha pedig ránézünk erre a képre, ami nemrég, 45 éves korában készült, még hamarabb zavarba jöhetünk.

-

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű