Dél körül érkeztünk a szabadság szigetére - ahogy a hivatalos név mondja, hogy megnézzük az első (vagyis a nulladik vagy mínusz 1-ik - ki hogy hívja) nap programját és vegyünk egy nagy levegőt a legnemzetközibb fesztivál idei hangulatából. A programokat tekintve mi az Ocho Macho nagyszínpados fellépése és Robbie Williams miatt mentünk, és megérte.
Biebers és a bejárás
A fülledt kánikulai hőségben az első zenekar, amit színpadon láttunk, a 16 órakor kezdő the Biebers volt. Az első pár számot meghallgattuk, a közönségnek tetszettek, jól játszottak, de azért motoszkál az emberben, hogy miért is a nagyszínpad, amikor temérdek nagyobb előadó játszik kisebb helyszíneken. Számunkra már az sem volt világos, hogy amikor már tisztán látszott, hogy a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató versenyt az Ocho Macho nyeri - ezzel lehetőséget kapva fődíjként a VOLT, a Sziget és Strand fesztivál nagyszínpadán fellépni - akkor miért jelentették be az eredményhirdetés utolsó perceiben, hogy a második helyezett is megteheti ugyanezt. Sebaj, ilyen a lobbi.
Körbejártuk a szigetet, érződött még erősen az első napi hangulat, a bejárati hídon kígyózó sor, a pénztáraknál és mindenfelé hasonlóképp, de sokan voltak azok is, akik beérve ledobták a quechua sátrat, és máris belevetették magukat a hét napig tartó bulizásba.
Felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi minden van a Szigeten, ami most büszkélkedhet a Budapest legnagyobb játszótere címmel is. Civilsátrak tömege, kajáldák, pihenőhelyek, gigászi képzőművészeti alkotások, arénák s minden, ami mellett jól lehet szelfizni egyet a haverokkal. Rengeteg a külföldi fesztiválozó, egy-két óra után már meg sem próbáltunk magyarul, egyből angolul szólítottunk meg mindenkit. Franciák, németek, lengyelek, hollandok, szlovákok, finnek és ki tudja még mennyi nemzet diákjai verik el a nyári munkával összespórolt pénzüket.
"Úristen!" - Kirchknopf Gergő szavai a koncertjük után
Az Ocho Macho zenekar nem titkolja: egyik legfontosabb állomásuk volt ez a fellépés. Gergő a koncert előtt imádkozott, mindenki elvégezte a maga kis rituáléját, majd kicsivel hat előtt dübörögni kezdett a színpad, beindult a nyolchengeres huppogás.
A színpadtechnika olykor bekavart, de ez a közönséget annyira nem zavarta, nem számított sokat, hogy magyarul énekelnek a srácok, vonatozástól kezdve a csápolós-pogózásig minden volt a tömegben. Masszívan bemelegítették - avagy kifárasztották a közönséget - az utánuk fellépő Irie Maffiának.
A koncert után nagy ölelések, könnyes szemek a backstage-ben, amikor pedig megmutattuk az alábbi képet Kirchknopf Gergőnek, csak annyit tudott kiabálni a többieknek, hogy:
Úristen! Úristen!
Irie Maffia és a himnusz
Az Irie Maffia koncertjét is megnéztük, nagyot zúztak színpadon, a tömeg pedig egyre csak sokasodott, érződött, hogy közeleg Robbie fellépése is. A koncert csúcspontja, az utolsó szám, a hivatalos Sziget-himusz, az Easy as one two three volt. Ekkora energiabombát nem tudom, mikor láttunk utoljára koncerten, talán még a föld is beleremegett a többezer ember tombolásába.
Robbie Williams a backstage-ben
A backstage-ben elkerített része volt a sztárnak, még az is tilos volt, hogy abba az irányba tartsa valaki a fényképezőgépet, erre nagyon ügyeltek. Amikor megérkezett Robbie, maga ment el összeszedni a svédasztalhoz a kajáját, de a menedzsment folyamatosan ügyelt arra, hogy ne zavarja és főképp ne fotózza le senki. Napközben megtudtuk, hogy helikopterrel akart a fesztiválra jönni, és egy hotel egész emeletét kibérelte magának, valahol 100 és 500 millió forint közt van a gázsija, illetve azt is, hogy a koncertjén csak a menedzsment által kiválasztott médiumok fotósai fotózhatnak. Ezen sokan meglepődtek, mi is, így nem csináltunk fotókat a koncerten, a kilátásba helyezett "jogi következmények" miatt.
A sztár pár perccel kezdés előtt kijött rejtekéből, az ott lévő Ocho Macho zenekarral lepacsizott, megdícsérte a koncertjüket, majd egy közös fotó után már indult is a színpadra. 21:30 előtt két perccel elkezdődött a másfélórás koncert - amit a legtöbben csak a legdrágább karaoke néven emlegettek.
Robbie, a rosszfiú
Robbie Williamset mindig is rosszfiúként tartották számon, igaz, manapság már nincs a frontvonalas énekesek között. Az egész koncertet világslágerekkel kitöltő énekes egyfajta greatest hits bulit tartott, nem bízott semmit sem a véletlenre, aprólékosan felépített műsora ütős volt, és ahogy láttuk, teljes erőbedobással nyomta le, nagyon élvezte.
Szinte minden dal közt volt egy kis performansz, ezek közt sok öniróniás, a Take That-korszakon gúnyolódó vagy épp a rehabjáról szóló rövid sztorikkal. Az est legszerencsésebbje pedig bizonyos Krisztina volt, aki közel a tribünhöz egy életrajzi könyvet szeretett volna dedikáltatni Robbie-val.
Az énekes észrevette a lányt, elkérte a könyvet, először nem dedikálta, csak leszarozta. Aztán mégis csak beleírt, majd a She’s the One című dalt elénekelte a lánynak, később pedig még a színpadra is felvitte, hogy ott többek közt Robbie farkának méretéről is beszélgessenek, majd előadjanak egy vicces vizuális köntösbe bújtatott dalt. Semmi kétségünk affelől, hogy ez is a show része volt, hiszen mindig van egy lány Robbie színpadán.
A legdrágább karaoke
Félreértés ne essék, karaoke és nem playback. Robbie úgy énekeltette a közönséget, mint talán még senki más, mindenki - mi is - kívülről fújta a szövegeket, évekig szóltak a rádióban, ismerjük őket. Amire annyira nem lett volna szükség, az pár dal beéneklése ( Wonderwall, Royals, We will rock you, I love Rock n Roll) - bár kétség kívül elég jó hangulatot teremtett ezekkel a sztár. A Queen előtti tisztelgés kicsit furcsa volt, a legutolsó dal Sinatratól a My way volt. Hiába a töltelékek, nem éreztük a koncert után, hogy hiányérzetünk lenne, mert minden fontos slágert megkaptunk, profi módon.
A második blokkot már szoknyában ugrálta végig, alsógatyát villantott, látványosan rágózott, kicsit már hamisnak éreztük a rosszfiút, de Robbie minden elemében jól kidolgozta karakterét. Robbie Williams imádja magát, a zenét és a közönséget, ez egy nagyon jó összképet adott. Már csak az járt a fejünkben később, hogy ezzel még hány évig tudja így eladni magát. Mondjuk mi még egy darabig megvennénk, ha már generációnk fontos sztárjaként ismertük meg.
75 ezer ember volt kíváncsi a koncerte. Csúcspontot nem bírunk mondani, mert ugyanolyan hidegrázós érzésünk volt a Feel, az Angels, a Candy vagy a kedvenc, a Road to Mandalay felcsendülésekor. A koncert percre pontosan 23:00 órakor véget ért, lefutva a színapdról egyből egy kisbuszba pattant, majd konvojban szirénás felvezetéssel hagyta el a szigetet. Vegyesek az érzelmeink, de az összkép mégis annyira jó volt, hogy fátylat borít részletkérdésekre. Jó volt ez a karaoke, kíváncsiak vagyunk, hogy lesz-e még a swingen és az eddigi életművén kívül valami a tarsolyában.
