Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Szijjártó Péter is választott vakcinát

Pénteken oltják a külgazdasági és külügyminisztert.

Bár februárban még azt mondta, neki teljesen mindegy, hogy milyen vakcina jut neki, most már választott Szijjártó Péter. Elmondta ugyanis, hogy nem ódzkodik az orosz vakcinától, sőt, leginkább a Szputnyik V-t szeretné. De egyébként még mindig azt mondja, minden olyan oltóanyagot elfogad, amit magyar szakértők engedélyeztek – írja az ATV az LTV-nek adott interjú nyomán.

MTI/Máthé Zoltán

Szijjártó hangsúlyozta, hogy a vakcinákat nem szabad ideológiai prizmán keresztül szemlélni. A magyar szakértők egyébként voltak Oroszországban és Kínában is a vakcinák kapcsán, megkapták a szükséges dokumentumokat, „mintavételes ellenőrzéseket is végeztek, és ez alapján úgy döntöttek, hogy ezek az oltások biztonságosak és hatékonyak”.

A külgazdasági és külügyminiszter azt is elmondta, hogy pénteken kapja meg az oltást, ugyanis most tart ott az oltási terv, hogy a kormányzati tisztségviselők és kormánytagok is megkaphapják a vakcinát. Szijjártó egyébként már átesett a koronavírus-fertőzésen, tavaly novemberben lett pozitív a tesztje Thaiföldön.

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19

Tovább az oldalra