Szlávik János: az idősek és a krónikus betegségben szenvedők inkább ne fogadjanak látogatókat

Az osztályvezető főorvos reméli, hogy hamarosan nem lesz tere Magyarországon a vírustagadóknak.

Csak a szabályok betartásával lehet megakadályozni, hogy még több koronavírus-fertőzött legyen, és még többen haljanak meg a fertőzésben - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa a budapesti kórházban szombaton a közmédiának.

Szlávik János közölte, hogy naponta négy-ötezer az új fertőzöttek száma, és egyre többen halnak meg a betegségben. A kórházban fekvők jó része idős, krónikus beteg, akik közül sokan intenzív osztályra kerülnek.

Szerinte fontos, hogy mindenki betartsa a járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseket. A főorvos arra kérte az időseket és a krónikus betegségekben szenvedőket, hogy a jelenlegi helyzetben inkább ne fogadjanak látogatókat.

A vírus elleni vakcinákkal kapcsolatban azt mondta, hogy óriási a fejlődés, már 4-5 oltóanyagot törzskönyveztek a világon. Véleménye szerint azért gyorsultak fel a kutatások, mert korábban már más betegségek ellen hatékony oltóanyagokat próbálnak felhasználni.

Szlávik János elmondta, hogy a járvány első hullámában aránylag kevés beteg volt, és kevesen haltak meg, valószínűleg ez biztatta a vírustagadókat arra, hogy elbagatellizálják a járványt, és tagadják a vírus létezését. A főorvos reméli, hogy ahogy halad előre a járvány Magyarországon, egyre kevesebb ember lesz, aki azt hiszi, a koronavírus nem veszélyes.

Az elmúlt évtizedekben sok új oltás jelent meg, a vírustagadóknak pedig nem volt erejük megakadályozni, hogy a hatékony oltásokat megkapják az emberek - mondta Szlávik János, aki bízik benne, ha elmagyarázzák az embereknek, hogy működik a koronavírus elleni oltás, nem lesz tere az országban a vírustagadóknak.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19