Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Szlávik János: nem lehet kijelenteni, hogy nem lesz negyedik hullám

Ősszel nagy valószínűséggel szükség lehet harmadik oltásra.

Az infektológus főorvos úgy látja, olyan hullám, mint a harmadik, valószínűleg már nem következik be. Beszélt arról is, hogy a koronavírus elleni vakcinák esetében is szükség lehet harmadik oltásra, mert sok betegségnél van szükség ismétlésre, és a mutánsok miatt érdemes lesz majd esetleg újgenerációs oltást is felvenni. emellett úgy látja, hogy a vakcinák keverése szakmailag indokolt lehet.

Szlávik Jánost az ATV Start című műsorában először a gyerekek oltásával kapcsolatban kérdezték. A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa elmondta, hogy a gyerekek is megfertőződhetnek, és ritkán, de náluk is kialakulhat súlyos megbetegedés, így őket is érdemes oltani. Sőt, náluk a védőoltások is hatásosabbak, de ez nem ilyen egyszerű, ebbe ugyanis a gyereknek és a szülőnek is bele kell egyezni – tette hozzá.

Szlávik úgy fogalmazott: nem ellenjavallt, hogy beoltsák a 16 évnél fiatalabb gyerekeket is, de a járvány megfékezése szempontjából a felnőttek az elsődlegesek – ha Magyarországon a felnőtt lakosság nagyon nagy része be lenne oltva, nem lenne szükség a gyerekek oltására.

Az infektológus hangsúlyozta, hogy a legsúlyosabb esetek nem a gyerekeknél fordulnak elő. Viszont vannak betegségek, amik nálunk már elő sem fordulnak, mégis oltjuk a gyerekeket, ilyen például gyermekbénulás, ilyen szempontból pedig lehet azt mondani, hogy akkor oltsuk a gyerekeket is – magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy valóban lesz-e Magyarországon negyedik hulláma a járványnak, Szlávik János azt mondta, ő ezzel kapcsolatban óvatos. Rámutatott, hogy Angliában például nagyon magas az átoltottság, mégis emelkedik az esetszám, a mutánsok pedig nagy veszélyt jelentenek az oltatlanokra.

Nem lehet kijelenteni, hogy nem lesz negyedik hullám, a hullám ugyanis azt jelenti, hogy elkezd nőni az esetszám. Abban viszont az infektológus biztos, hogy olyan, mint a harmadik hullám, már nem következik be.

Beszélt arról is, hogy egyelőre úgy tűnik, az indiai mutáns nem sokkal súlyosabb, mint a vírus korábbi változatai, de előfordulhat, hogy a fiatalokra, gyerekekre veszélyes, ezért harcolni kell azért, hogy ne legyen újabb hullám.

Aki átesett a fertőzésen, jelenlegi tudásunk szerint legalább 6-8 hónapig védett, viszont „mi itt a nyugati világban a tökéletes védelemre kívánkozunk” , ezért javasolják nekik is, hogy oltassanak, mert ők akkor egy nagyon magas védettséget kapnak – mondta.

Az oltás utáni antitest-vizsgálatokkal kapcsolatban azt mondta: higgyük el, hogy védettséget ad a vakcina, több betegség ellen is van védőoltás, mégsem emlékszik, hogy bármelyiknél „szaladtunk volna antitestet méretni”. Szerinte sok olyan oltás van, ahol bizonyos idő után nem találnak antitestet, és mégis védett az illető, ez jellemző például a B típusú májgyulladás esetében.

„Ez egy nehéz helyzet, ezzel valamit kezdeni kell” - fogalmazott. Úgy látja, az embereket meg kell nyugtatni, hogy az oltások védettséget biztosítanak. Szlávik János a műsorban elmondta, hogy harmadik oltás-párti, mert sok betegségnél van szükség ismétlésre, és a mutánsok miatt érdemes lesz majd újgenerációs oltást is felvenni. A vakcinák keverése szerinte szakmailag indokolt lehet.

Ha bebizonyítják, hogy az oltások keverése jótékony, el fogják fogadni, de jelenleg ezek a vizsgálatok folyamatban vannak – hangsúlyozta. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy legalább 6 hónapnak el kell telnie az első oltástól a harmadik oltásig. Ősszel nagy valószínűséggel szükség lenne harmadik oltásra – tette hozzá.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19

Tovább az oldalra