Szlovéniában a koronavírus-járvány miatti utolsó korlátozásokat is feloldotta csütörtökön a kormány, egyedül a maszkviselés kötelezettsége marad meg az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben – közölte a közszolgálati tévé (RTV).
A kabinet a járványügyi szakértők javaslata alapján határozott úgy, hogy feloldja a korlátozásokat, mivel a vírus dominánssá való omikron variánsa miatt viszonylag kedvezőbben alakul a járványhelyzet.
Ljubljana még április közepén eltörölte a járvány miatti intézkedések zömét.
Egyedül az egészségügyi-szociális intézményekben, például az idősotthonokban dolgozókra vonatkozott még a Covid-igazolvány bemutatásának kötelezettsége. Azoknak, akik nem kaptak oltást, vagy nem estek át a fertőzésen, negatív teszttel kellett rendelkezniük. A mostani döntésével ezt a rendeletet is feloldotta a kormány.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!