Ez már nem lehet véletlen: folytatódik a figyelmetlen gyalogos saga Szombathelyen

Emlékeznek még a gyalogosra, aki szépen megköszönte, hogy átengedték a zebrán, de volt egy kis bökkenő a történetben?

Még egy hónap sem telt azóta, hogy megmutattuk olvasóinknak az alábbi videót, melyen egy gyalogos kissé hajmeresztő mutatványt produkál Szombathelyen. A nő bár szépen figyelt az érkező autókra, szemkontaktust létesített a sofőrrel és még meg is köszönte, hogy átengedték a gyalogátkelőhelyen, valami mégsem stimmelt a történetben.

A lámpa ugyanis az autósoknak jelzett zöldet, a gyalogosoknak pedig így értelemszerűen tilos jelzést mutatott, tehát akár komoly következményei is lehettek volna a gyalogos figyelmetlenségének.

A történtek pedig most szépen megismétlődtek, ráadásul ugyanannál a szombathelyi gyalogátkelőhelynél. Ezúttal nem kollégánk, hanem egy olvasónk volt tanúja a részben figyelmes-figyelmetlen gyalogos balesetveszélyes akciójának.

A lámpa ezúttal is az autósoknak mutat zöldet, a gyalogosoknak pedig pirosat. De a videón jól látható, hogy a nőt ez kicsit sem zavarja, gondolkodás nélkül lelép az úttestre, miközben a kocsik szépen haladnak tovább, kivéve olvasónk, aki pont „összetalálkozik” a gyalogossal. Olvasónk lassított, megállt, a nő pedig ránézett, intett egyet és mintha mi sem történt volna, megy a dolgára.

„Ha gondoljátok, használjátok fel, mint ismételt figyelemfelhívás esetleg hasznos lehet” – írta olvasónk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem