Az „Év szombathelyi ápolója” kitüntetést azok kaphatják meg, akik Szombathelyen működő egészségügyi vagy szociális intézménynél ápolóként dolgoznak, és a veszélyhelyzet alatt kiemelkedő szakmai és emberi hozzáállásukkal erre érdemessé váltak.
A kitüntetés alapításáról a múlt hét végén hozott rendeletet Nemény András polgármester. A kitüntetésre bárki javaslatot tehet június 20-ig a polgármesternek címzett levélben vagy emailben, a javaslatnak indoklást is tartalmaznia kell.
A díjat hárman kapják majd meg, és csak egyszer alkalomról van szó, amit július 1-én, a Semmelweis-napon átadják a kitüntetéseket, a rendelet hatályát veszti.
A díj megalapítását Czeglédy Csaba városi képviselő javasolta, aki erről a Facebookon is posztolt. Mint írta, a polgármester arról is döntött, hogy az egészségügy területén dolgozók és a velük érkező gyermekek számos kulturális és szabadidős létesítménybe ingyenesen beléphetnek.
(Címlapképünk csak illusztráció.)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!