A szombathelyi temető közelében új út épült, a régi viszont több sebből vérzik

Olvasónk szerint erre kellett volna költeni a megmaradt pénzt.

„Menjenek ki, nézzék meg, hogy milyenek a parkolók, életveszély az egész, közben is mindjárt itt a halottak napja”.

Többek közt ezt mondta olvasónk a szombathelyi Jáki út temető melletti szakaszáról, hozzátéve, hogy maga az út keskeny a kétirányú közlekedéshez.

Szerinte ott történt a hiba, hogy a szomszédos Szent Quirinus utca pályázatából megmaradt pénzeket – politikai okokból - nem erre az útra, hanem a Károly Róbert utcára és a Szőlős utcára költötték. Miért pont a Károly Róbert utcát újítják fel Szombathelyen, amikor annyi más ramaty utca van? 2023. May 29. 19:34

Jáki úti temető mögötti utca
Használni lehet, de valóban nem így kellene kinéznie a temető melletti útnak
Mészáros D. Zsolt

Lapunk munkatársai kimentek a helyszínre tájékozódni, és első látásra nem érzékeltünk nagy problémákat. Az útszakasz valóban nincs túl jó állapotban, de nem kirívóan ramaty. Valóban lehetne szélesebb is, de azért két autó elfér egymás mellett.

Aztán minél tovább nézelődtünk, minél több emberrel beszéltünk, annál több gond merült fel.

Egy hölgy arra hívta fel a figyelmünket, hogy nemcsak kevesebb lett a bejáratközeli parkoló a szomszédban épülő naperőmű miatt, de a közműcsere miatt nem állították helyre a kavicsos burkolatukat sem, így amikor sár van, az autók megsüllyednek. És amikor próbálnak kiállni onnan, balesetveszélyt jelentenek. Hasonlóan nehézkes az útszéli megállás is, merthogy az évek folyamán egyre nagyobb lett a szintkülönbség az aszfalt és az útpadka között.

Jáki úti temető mögötti utca
A parkoló egy kisebb eső után
Mészáros D. Zsolt

A szembejövő autók elférnek ugyan egymás mellett, de a köztük lévő távolság eléggé ki van centizve. Ráadásul akadnak olyan autósok, akik túl nagy távolságot tartanak, ehhez letérnek az útról, ahonnan vissza kell „ugratniuk” az aszfaltra.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy nem ártana valami járda sem, hiszen néha csak a bejáratoktól távolabb lehet parkolót találni, és ilyenkor a gyalogosok választhatnak a rossz állapotban lévő padka (lásd az első fotónkat) és az úttest között.

Jáki úti temető mögötti utca
Néha így kerülik egymást az autók
Mészáros D. Zsolt

Egyik sem európai megoldás, és egyértelműen balesetveszélyes, ami csak fokozódik a halottak napja környékén jellemző nagyobb forgalom miatt

Nem akarjuk dramatizálni a helyzetet, de tényleg lenne mit tenni az útszakasszal, és valóban jogosnak tűnik a felvetés, hogy itt is bőven lett volna helye a Szent Quirinus utcából megmaradt pénznek.

Kérdéseinket elküldtük a polgármesteri hivatalnak, amint érkezik válasz, frissítjük írásunkat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Miért pont a Károly Róbert utcát újítják fel Szombathelyen, amikor annyi más ramaty utca van?

Megtudtuk az árat, és azt is, hogy már kiírták a közbeszerzést.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem