Mintegy 900 ember dolgozik mindennap azért, hogy Szombathely működjön

A magánszektorban foglalkoztatottak pedig a gazdaságot tartják életben ezekben a nehéz időkben is.

Hiába van járvány, és hiába szólítanak fel arra mindenkit, hogy maradjon otthon, a városnak működnie kell. Ehhez pedig emberek kellenek, akiknek dolgozniuk kell, sokszor a veszélyes területeken akkor is, ha ezzel veszélynek teszik ki magukat. Ezért megnéztük, hányan dolgoznak azért, hogy Szombathely továbbra is működöképes maradjon.

Mielőtt belemennénk a részletekbe, szeretnénk leszögezni, tudjuk, hogy rajtuk kívül is sokan vannak az első vonalban, és közülük nagyon sokan sokkal veszélyesebb körülmények között, mint a városháza és a városi cégek alkalmazottai.

Minden tiszteletünk azoké, akik orvosként, ápolóként, szakdolgozóként dolgoznak az egészségügyben. A szociális területen dolgozóké, a mentőké, a tűzoltóké, a többi katasztrófavédelmiseké, a rendőröké, a katonáké, a tömegközlekedést működtetőké, és mindenkié, akik az állami rendszerben az állampolgárokért dolgozik.

Ők működtetik Szombathelyt

Városháza, polgármesteri hivatal

A hivatalban, otthon és távmunkában jelenleg 158 fő dolgozik.

SZOVA

A város legnagyobb saját cégének a jelenlegi létszáma mintegy 280 fő, ebből 100 szellemi és 180 fizikai dolgozó.

A fizikai munkát végző kollégáik közül kb. 160 fő változatlanul ellátja feladatait: pl. köztisztasági- és hulladékgyűjtő segédmunkások, gépkocsivezetők, a hulladékudvar és a lerakótelep, az Építési csoport és a TMK műhely, illetve a raktár munkatársai. A házfelügyelők, takarítók, az irodai takarítók szintén dolgoznak.

A létesítmények fizikai állományú munkavállalói, valamint a parkolóőrök jelenleg szabadságon vannak.

Az irodai dolgozók létszáma 100 fő körül van. Egy részük szabadságon van (főleg az ügyfélforgalommal kapcsolatos munkakörökben), mások a munkakörüktől függően home office-ból dolgoznak, illetve vannak, akik ügyeleti rendszerben heti egy-két nap bejárnak az irodába, a többi napon otthonról dolgoznak és vannak, akik továbbra is rendszeresen bejárnak a telephelyekre.

Vasivíz ZRt.

A Vasivíz Zrt. Vas megye szinte egész területén, 3000 négyzetkilométeres területen, 250 ezer embernek végzi az egészséges ivóvíz- szolgáltatást és a szennyvíz kezelését. 500 dolgozója van, ahhoz, hogy a járvány idején is zavartalanul működjenek a szolgáltatásaik, minimum 390 alkalmazottjuknak kell dolgoznia.

Ezért az ezekre a hetekre tervezett felújításokra nem tudnak energiát fordítani.

A Vasivíz létfontosságú vállalat a lakosság ellátása szempontjából, bő két hete a honvédelmi irányító törzs is segíti a munkájukat.

Szompark

A város zöldterületeit ilyenkor is rendben kell tartani, a cégnél 50 fő dolgozik ezen.

Szilágyi József / telefonos fotó

Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft.

A cégnél április elsején 85 fő dolgozott aktívan, azóta is hasonló a létszám.

Vas Megyei Temetkezési Kft.

A vállalatnál 30 fizikai, 12 szellemi foglalkozású dolgozik jelenleg is.

Így Szombathelyen mintegy 900 embernek kell dolgoznia ahhoz, hogy a város működjön.

Persze, ott vannak azok is, akik a vállalkozásoknál, piaci szereplőknél dolgoznak, sokszor több műszakban. Az ő munkájuk épp annyira fontos, hiszen amíg

az önkormányzati alkalmazottak a várost működtetik, a magánszektorban dolgozók a gazdaságot tartják életben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet