Szombathelyi filmes siker: nyert a bezárt körmendi cipőgyárról forgatott rövidfilm

Első lett Boros Ferenc, Horváth Zoltán és Kozma Gábor Rozsda lepte, nem ragyog című alkotása a 14. Göcsej Filmszemlén Filmetűd kategóriában.

A rövidfilm a már hosszú évek óta bezárt körmendi cipőgyár jelenlegi helyzetét mutatja be, felvillantva azt az időszakot is, amikor a gyár a virágkorát élte.

Boros Ferenc és Horváth Zoltán "Mikor a halálgép muzsikál felettük"– Németh Miklós élete című, egy szigetközi Gulág-túlélő portréját felvázoló filmje pedig a Dokumentumfilm kategória II. helyét kapta a Zalaegerszegen megrendezésre kerülő fesztiválon.

Boros Ferenc és Horváth Zoltán a Göcseji Filmszemlén
Nyugat.hu

A zsűri tagjai Koltay Gábor filmrendező, Szaknyéri András a hévizi Fontana Mozi vezetője és Lovas Tibor, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke, a Szombathelyi Médiaközpont igazgatója voltak. Az első díj kapcsán kiemelték, hogy az alkotók fontos témára hívták fel a figyelmet, és azt pár percbe sűrítve, átütő erővel ábrázolták.

Rozsda lepte nem ragyog:

Mikor a halálgép muzsikál felettük

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra