Vagy megtette már, vagy legalábbis tervezi megtenni minden élő és mozgó ember, hogy egyszer majd a csillagok alatt bújjon össze választottjával. Most, hogy eljött az ilyesfajta huncutságok főszezonja, összeszedtünk hat helyet, ahol ösztöneink kedvére tehetünk. És Önöktől is várjuk a folytatást: írják meg nekünk, milyen szabadtéri helyeken folyamodtak már nyers élvezethez!
Ezzel együtt a Nyugat.hu természetesen nem ajánlja a természetbeni szexet, csak fantáziál róla, hiszen az ilyen cselekedetre a törvény vasmarokkal sújt le. Ezt ne feledjük.
1) Kisherceg is itt kavarna: a Csónakázó-tó szigete
A tizenhat katasztrális hold méretű terület ékszerdoboza, klasszikus vízparti légyottlátó egység, takaró cserjehalmok elé tolt padokkal, vadkacsával, hűsítő lombkoronával. Kialakítása minden szempontból az ideális szextetthely felé konvergál: a hídon átkelve például gyengéden megállíthatjuk párunkat, és egy sóhajtással a víztükör felé fordulva nyomban belé plantálhatjuk azt a megnyugtató gondolatot, hogy hiszen nem is mocskos a mi fantáziánk, pedig de. Az érzékeny hős szerepét további kontúrokkal satírozhatjuk hihetőbbre, ha csónakot kölcsönzünk, ám tesszük azt a déli órákban, hogy kedvesünk a felforrósodott kasznitól ölünkbe, azaz pisztolytáskánkra huppanjon.
Zavaró tényezők: A mocsok különböző típusai az egyes padok mellett, ami azonban öt perces önkéntes munkával eltakarítható.
Abszolút előnyök: Motorbőgés- és aszfaltszag mentes övezet. Tarkább fantáziájú egyének számára kisbolygó a város galaxisában, mondhatni.
2) Barikád két oldalról: bokorvonulat az Emlékműnél
A Felszabadulási Emlékmű nem csak árnyékot, de magas labdát is kínál a kéjenceknek: elég sok macsó monológot össze lehet hozni abból, hogy milyen hosszú az a huszonkilenc méter, és hozzá még betonkemény is. A tövében való enyelgést beláthatósága miatt nem javasoljuk, ellenben vele szemben két csíkban is húzódik egy bokorkerítés, ami ebből adódóan mind a domboldal aljáról, mind felülről elzárja a tekintetek útját. A hely a kettő között elég nagy a hempergéshez, lejtős jellege azonban többeket visszatarthat. Aperitif előzetes fogyasztása tanácsolt, mert utána már úgyis mindegy, hogy merre van a fent és a lent.
Zavaró tényezők: Antiszemita, szemita, kommunista, antikommunista szlogenek az építmény oldalán. Politikától tartózkodók számára is leselkedik veszély, ami benzingőz alakjában jelentkezhet: tuningautók és rendőrjárőrök is szívesen gördülnek be ide négy keréken. Esetleg szúnyoginvázió.
Abszolút előnyök: A csúcsra jutás akkor is megvalósul, amikor tulajdonképpen nem. Erről a panoráma mindenképpen gondoskodik.
3) Jöhetnek méhecskék, jöhetnek kutyák: romantikamező a szeméttelepnél
Nem kenyerünk a diszkrimináció, ennélfogva muszáj volt gondolnunk a vadabb igényűekre is. A gótikus rock és a koromszínű metál rajongói nyilván meg sem állnának a ravatalozóig, mi mégis egy jóval kevésbé kegyeletsértő, de még kellő vakmerőséget igénylő terület felfedezésére ösztökélnénk: a Jáki úti temető és Szombathely gigászi szeméttelepe közt ugyanis avatatlan talajra bukkantunk, döngicsélő méhrajokkal, méteres fűvel, amin egy jókora pléddel könnyen lehet segíteni. A szeánszhoz, ha éjjel kerítünk rá sort, a telep messzi reflektorai szolgálnak súrlófényes hangulatvilágítással.
Zavaró tényezők: A helyszín szeplőtlenségéből adódóan valóságos Noé bárkája az egyes rovarfajoknak. Felbukkanhat még kutya és a semmiből előzúgó motoros, de ez nem jellemző.
Abszolút előnyök: A temető melletti árusok jóvoltából szinte a semmiből varázsolhatunk kedvesünknek friss virágot.
4) A szombathelyi Rózsadomb tőszomszédságában: az oladi kilátó
Izzadságos az erdei út, és még nappal is megkörnyékeznek a szúnyogok a Kárpáti Kelemen utcáról hegymenetben elérhető színhelyig, de a bogárfelhő végén a béke szigete vár. Már félúton is találunk persze egy apróbb, nagyszoba-méretű tisztást egy paddal, de ha már lúd, legyen kövér, és ha már
nagy kufferba jó pakolni
- ahogy a mondás tartja -, akkor nagyobb kiterjedésű síkban is jobb hemperegni. A Szombathelyi Szépítő Egyesület révén 1935-ben épült létesítmény teteje bármily csalogató, egyrészt este hatkor bezár, másrészt - mint azt képeink mutatják - puskával lőhetnek rá, és nem is túl barátságos kialakítású. Körülötte viszont több pad is hívogatja a leendő házastársakat, amik talán éppen ilyen célzattal nem a tisztás felé, hanem az erdőség irányába néznek. Frappáns!Zavaró tényezők: A gerinccsigolyák közé ágyazódni képes szemét kis tobozok és köszönésre képtelen felügyelő néni, utóbbi éjszaka nincs jelen.
Abszolút előnyök: Ha egy itteni együttlét megtermékenyítőnek bizonyul, eldurranthatjuk a családnak azt a zseniális szójátékot, hogy a gyerek szép kilátással indul a nagyvilágba.
5) Vörös zóna, kék villogó: avagy a rendőrség épületével szemben
Akinek bárminemű fenntartása van a rendőrséggel kapcsolatban, az legjobb, ha nem konténereket dobál rájuk nemzeti ünnepeken, hanem mezítelenül revansot vesz a kapitánysággal szembeni zöldterületen. Az adottságok pompásak: levegős lombkorona és fajtagazdag növényzet várja a kalandorokat, hogy kristálytiszta nyári éjszakákon nyögjék bele a végtelenbe:biztos úr, most érzem magam igazán piszkosul.
Zavaró tényezők: Szorgalmi időszakban erre illuminálódó főiskolások. Esetleg hasonlóan jó hangulatú Haladás drukkerek, akik hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntenek, hogy bekapcsolódnának az intim buliba. Az Arsenal elleni barátságos mérkőzés alatt a helyszín szexuális jellegű tesztelése ezért kimondottan ellenjavallott.
Abszolút előnyök: Ha partner nélkül érkezünk, attól még partnerrel mehetünk el, ha ügyesek vagyunk - szingli példányok áthaladása jellemző e szakaszon.
6) Csobog a Gyöngyös Jézus Szíve mögött
Kertek alatt, ligetes környezetben folyhat a cirógatás ott, ahol a Hunyadi út körforgalomba torkollik, és ahol a Jézus Szíve templom nyúlik az égbe. A Heckenast János tervezte épület rendezői balján továbbhaladva kis fahídhoz érünk, a túloldalára érve pedig holyan hejre kis tisztáson ejtőzhetünk, aminek láttán a legkritikusabb piknikezőnek is ellágyul a szíve. A hely nem nagy, viszont kicsi, és hóvirág fut mellette egy drótkerítésen. Dzsumbujkedvelő hippik, raszták és tai-chi specialisták favoritja lehet.Zavaró tényezők: Elkerekedő szemű, és esetleg kergetésre hajlamos kerttulajdonosok. Ravasz zugokból előbújó csalán-nemzedékek.
Abszolút előnyök: Virágillat és isteni béke áramlik a légtérben. A Gyöngyös csobogása tantraszex mellé is kiváló aláfestő.
Még egyszer s utoljára: olvasóinktól is várjuk a folytatást. Önök hol duruzsolnak, ha kedvük szottyan rá? Írják meg itt, alul, a helyes kis boxban! Véleményük azonnal napvilágot lát.