Szombathelyi parkolóban hagyott, szétcincált biciklik keresik szerető gazdáikat

Gyaníthatóan nem saját jószántukból érkeztek a Thököly útra. Olvasóink segíthetnek megoldani a rejtélyt.

Olvasónk szerint a kerékpárok története valamikor december elején kezdődött. Ekkor jelent meg a Thököly utcai parkolóban az első kerékpár.

A láthatóan nagy értékű gép ekkor még viszonylag jó állapotban volt: csak az ülése hiányzott. Elvileg a gazdája is leszedhette, csak az volt gyanús, hogy túl sokáig volt mozdulatlanul a fának támasztva.

Biciklik a parkolóban
Olvasói fotó

Aztán egy nap eltűnt róla a hátsó kerék. Bizonyára kellett valakinek – mondhatnánk szarkasztikusan.

Biciklik a parkolóban
Olvasói fotó

És talán mi is elmegyünk a magára hagyott, oszlásnak indult kerékpár mellett, ha a közelmúltban meg nem jelenik ugyanott egy második kerékpár is.

Biciklik a parkolóban
Katintson a képre a galériához!
Józing Antal

Ennek is hiányzik az ülése és az egyik kereke, viszont – ellentétben az első érkezővel - nincsen rajta zár.

Ennek ellenére most már jó pár napja áll ott türelmesen, sorsára várva.

Biciklik a parkolóban
Józing Antal

Nem tudjuk, mi az előtörténet, de gyanítjuk, a két kerékpár nem jószántából került a Thököly úti parkolóba, mint ahogy azt is, hogy valakiknek hiányoznak.

Biciklik a parkolóban
Józing Antal

Most olvasóink segítségét kérjük, hogy a két hányattatott sorsú bicikli – ha kissé megroggyant állapotban is, de – visszataláljon gazdáikhoz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem