A szombathelyi TDK és a celldömölki Cellcomp is közölte a tavalyi eredményét

Nagy számok jönnek.

Bivalyerős évet zártak a Vas megyei óriáscégek.

Ezzel a címmel közöltünk egy írást Jól megy nekik - Bivalyerős évet zártak a Vas megyei óriáscégek June 25. 19:06 június végén, a cégek kötelező éves jelentéseire alapozva. Ugyanakkor jeleztük, hogy árbevétel alapján a legnagyobb tíz Vas megyei vállalat közül három olyan is volt (TDK, Aptiv, Cellcomp), amely nem közölte időben a számokat.

Nyáron többször bekukkantottunk az Optenbe, hogy aztán csak most találjuk meg két vállalat 2022-es teljesítményét.

Ezek szerint nem kell változtatnunk a korábbi címen, mert mind a TDK Hungary, mind a Cellcomp meglehetősen jó évet zárt tavaly. Legalábbis a számok alapján.

A szombathelyi TDK-nak bevétel szempontjából sikeres volt a tavalyi év
Józing Antal

A szombathelyi székhelyű TDK 119 milliárd forintos éves árbevételt produkált, ami az elmúlt öt év legjobbjának számít , és ehhez 741 millió forintos adózás előtti eredményt tud felmutatni.

A celldömölki Cellcomp szintén rekordot állított fel 99 milliárd forintos árbevétellel , amihez közel hárommilliárd forintos adózás előtti eredmény társul.

Józing Antal

Így most már csak az Aptiv számai hiányoznak. Ezek már csak azért is érdekesek lennének, mert nem teljesen világos, hogy a döntően osztrák tulajdonú, szombathelyi székhelyű cég „adóoptimalizációs” célú, Írországba történő költözése mennyiben változtatja meg a bevételi számokat és ezzel együtt a helyi adóbevételeket.

Sajnos előre nem látható körülmények miatt nem készült el időben az éves beszámolónk, melyet szeptember végi határidővel teljesíteni fogunk. Az Aptiv Services Hungary Kft. számai tehát ettől az időponttól lesznek elérhetőek

- közölte megkeresésünkre a város egykor legnagyobb cége.

Azaz a teljes képhez még néhány hetet várnunk kell.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Jól megy nekik - Bivalyerős évet zártak a Vas megyei óriáscégek

A bevételek növekedése alapján meg sem kottyan az energiaválság, közben az élen történt némi átrendeződés.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság