Homokozót alkottak a prostituáltaknak Szombathelyen

És ezt felirattal nyomatékosították.

Amint képünkön is látszik, a homokozóban megjelent a „kurva” felirat, alatta rajzzal, amely a jelezett személy tevékenységére utal. Jól láthatóan felnőttek lába munkája, éles vonalak, gondos tervezés jellemzi, akárha a Nazca-vonalakat, és úgy is tanulmányozható. Felülről.

Nyugat.hu

A homokban játszó gyermek ebből mit sem észlel, jobb esetben el sem tudja olvasni, így az üzenet felnőtteknek szól. Hogy egy személynek-e, vagy az alkotó az egész világra gondolt, nem tudható, egy azonban biztos, az ő ege fölött van a borulat. Ez a felirat csak múló tünemény, egy mozdulattal eltörölhető, hogy nyoma sem marad, s mint ilyen, nem más, mint sóhaj, vagy árnykép a falon.

Mindenesetre nem annak a tükre, hogy ez a világ lenne a lehetők legjobbika, de az is nyilvánvaló, a nyomorokat nem így kell levezetni. Ez olyan, mintha belerúgnánk egy kölyökkutyába, az pedig nem komilfó egyáltalán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem