Pedig az eleje nehezen kezdődött. Hét órakor – miután átestünk az akkreditáció ellenőrzésén és a motozáson – alig néhány lézengtek a teremben. Igen, motozást írtam, mindenkit ellenőriztek, veszélyes tárgyat és eldugott piát kerestek. Egy ismerőstől el is vették a fémflaskás pálinkát, később komoly könyörgésbe került, hogy visszaadják. Nem is a pálinka, inkább a drága flaska volt a tét, de azért sikerült visszaszerezni.
Mindezt nem az OMK-sok, hanem a Tankcsapda saját emberei csinálták persze, érthető módon nem is láttunk különösebb felháborodást.
A sokat tudó nagyérdemű
De vissza este hét órára. A két előzenekar, a Hangtapasz és a Wisdom kénytelen volt szinte üres teremnek játszani, pedig utóbbiban komoly teljesítményt nyújtott a két gitáros, nagyobb figyelmet is érdemeltek volna. De hát ilyen egy Tankcsapda koncert, mindenki a nagyokat várja.
Máig komoly kérdés, honnan tudja a nagyérdemű, mikor kezdődik a fő program. A szervezők korábban azt mondták, olyan fél kilenc körül, persze, volt kilenc is, mire Lukácsék a színpadra léptek, de ami igazán érdekes, előtte negyed órával csak úgy ömlött befelé a nép az ajtón. Éppen időben, mondhatjuk.
És ekkor már teltház volt a sportcsarnokban, egy fémflaskát sem lehetett volna leejteni. És igazi koncerthangulat, igazi koncertarcok, akik nehezen lennének elképzelhetőek egy elektronikus zenei buliban. Igen, a rock életforma, győződhettünk meg erről már sokadszor, hiszen a rajongók nagy részéről egy sima hétköznap délelőtt is le lehetne olvasni, hova járnak bulizni.
Dacolva hóval, faggyal…
Akik – dacolva a hóval és a faggyal – kilométerek tömegét is hajlandóak utazni a Tankok koncertjére, találkoztunk zalaiakkal, szentgotthárdiakkal, körmendiekkel.
Mert a Tankcsapda koncert igazi esemény, amelyre készülni kell, aztán élvezni kell, aztán emlékezni rá. A fene tudja, mitől van, hogy már 21 éve meg tud tölteni sportcsarnokokat a csapat, de tény, hogy talán a leghitelesebb hazai rockzenekarról van szó, akiknek elhisszük, hogy azok, akik. Szombat este Oladon is elhitte a jó hét-nyolcszáz fős közönség. Ritka dolog, hogy még a bejárat mellett is csápoljanak az emberkék, forrott az egész terem.
- Itt a legfiatalabb rajongó – mondja B., amikor egy nyolcéves körüli kissrác megy el mellettünk talpig Tankcsapda pólóban. És valószínűleg nem ő volt a legfiatalabb, a legidősebb meg olyan 40-50 évvel járhatott előtte az életkorban.
A Tankcsapda fíling
Szóval, hatalmas buli volt, kár, hogy a számok nagy része számunkra nem volt ismerős. – Kulturálatlan vagy – mondja erre B. mosolyogva, és szégyenkezve igazat kell adnom neki, hiába, az ember nem tudja percről-percre követni a repertoár alakulását.
Lukácsék hatalmas energiával vetették magukat a dologba, ami választ is adhat egy állandó kérdésre: egy trió hogyan tud ennyire lehengerlő hangzást produkálni? Persze, ott van a lábdob duplázója, ami 170-re viheti fel az ember pulzusát, ott van a basszusgitár torzítója, ami a szólóknál a gitárkíséretet is helyettesíti, miközben adja a mélyalapot is, ott van Lukács rekedtes hangja és Cseresznye aládolgozós vokálja. Vagyis a Tankcsapda fíling.
A többiről beszéljenek a képek, én most hallgatok egy kis Tankcsapdát, hiszen egy ilyen eseményt fel is kell dolgozni.
