Lezárult a fiatal közösségi újságírókat képző tanfolyamunk első fele. Diákjaink az elmúlt hónapok során megismerkedtek a sajtó működésével Krúdy Gyula találkozása a TikTokkal - Elindult a Nyugat.hu fiatal újságírókat képző programja March 09. 11:36 , kipróbálhatták magukat szövegírás, fotózás és videókészítés terén. A hét európai ország hét szerkesztőségében futó Yocojoin-project Fiatalokat a sajtóba! – Izgalmas európai kísérletben vesz részt a Nyugat.hu 2023. September 14. 19:03 záró feladatként arra kértük őket, készítsenek fotókat és írjanak a lakóhelyükről. Mi az, amit szeretnek benne, és mi az, amit kevésbé?
Szalai Zsófia: Nagyítólencsén keresztül - Táplánszentkereszt
A Szombathelyhez viszonylag közel fekvő Táplánszentkereszt egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy az utóbbi időben népszerűvé vált az állandó lakhatást kereső kisgyermekes családok körében.
A település szerkezete soha nem látott expanzión ment át, számtalan újonnan felhúzott utca szolgálja ki a szabványra felépített, modern kinézetű lakóövezetek labirintusát a falu határaiban.
A korábban nem tapasztalt betelepülői létszámmal még inkább megnövekedett fejlesztési igény természetesen nem az egyetlen a Táplánszentkeresztet érintő problémahalmazból.
Mivel jelenleg tanulóként az elfoglaltságaim nagy része Szombathelyhez köt, már viszonylag korlátozott időt töltök a településen, annak ellenére, hogy korábban itt töltöttem az óvodai és az általános iskolai éveim egy részét, illetve anyai nagyszüleim is innen származnak.
A mai napig legmeghatározóbb emlékeim részét képezik az ő általuk mesélt ifjúkori történetek, amelyek mentén megismerkedhettem az átlagos életet vezető, boldogságra törekvő falusi polgárok mindennapjaival a szocializmus vasfüggönye mögött.
Azonban Táplánszentkereszt történelmi múltja ezen kívül is tartogat érdekességeket.
A Szentkereszti Temető elkülönített részében található családtagjaival egyetemben például a dualista kor egyik miniszterelnöke, Széll Kálmán sírja.
1990. október 6.-án adták át a gondosan felújított sírboltot – amelyet az egykori kormányfő igencsak megérdemel tetemes reálpolitikai munkássága miatt. Egykori pénzügyminiszterként ő felelt az 1878-as módosított gazdasági kiegyezés tárgyalóasztalra helyezéséért, és egyike a legelső politikusoknak, akik felismerték a Bosznia-Hercegovina Habsburg annektálásából fakadó komplex fenyegetéseket.
A felgöngyölítendő szálak egyikét képezi még Istóczy Győző személye, aki szintén a dualizmus korához kapcsolódik, igaz, kevésbé pozitív figuraként. A Szentkereszten született politikushoz köthető ugyanis az Országos Antiszemita Párt megszervezése. Igaz, a szervezetet később betiltották, a közjogi pártok mindegyikének konszenzusával.
Táplánszentkereszt népszerűségéhez a kisgyermekes családok körében nemcsak kedvező fekvése járul hozzá.
A településen megtalálható gyermekgondozási és oktatási intézmények egészen a 8. osztály végéig kísérik végig a gyermekek fejlődését, beleértve ebben szervezett mozgási lehetőségeket, amelyeket falusi sportegyesületek biztosítanak.
Egészen különleges mozgásformákat is megtalálhatunk ezek között, például egy karateegyesület is működik. A tágas parkban található játszótér mellett kültéri sportpálya is a polgárok rendelkezésére áll.
Egészen Rumig kígyózik az 86-os mellett fekvő kiépített bicikliút – ez szintén biztonságos feltételeket teremt a sportolni vágyók számára, egyben megkönnyíti faluk között ingázó munkavállalók napi közlekedését.
Tapasztalataim szerint a falu összességében tiszta és rendezett, egyedül a buszmegállóknál felelhető vandalizmus nyomaira panaszkodik több lakos – ezeknek nyomait már jómagam is megfigyelhettem a hajnali, iskolába hasító buszutak közepette.
Külterületi lakosként érint minket továbbá a táplánszentkereszti kutató intézet szomszédságában lévő szennyvíztisztító állomás felől áradó kellemetlen szagok problémája. Ez természetesen nem tartozik a falusi önkormányzat hatáskörébe, ám több, a Fő út mentén élő család életébe törnek be a kéretlen odorok, sokszor elviselhetetlenné téve az esetleges udvari tartózkodást.
Közszolgáltatási erősségként említhető viszont az orvosi-és védőnői rendszer.
Az idősek életét jelentősen megkönnyíti, hogy helyben tudnak egészségügyi ellátáshoz jutni, illetve ki tudják váltani szükséges gyógyszereiket a helyi gyógyszertárban. Ezen kívül mindennapjaik megkönnyítésére szolgál az ebédkihordási rendszer – ennek keretében a mindenkori polgármester személyesen, napi kontaktusban van velük, illetve juttatja el hozzájuk az iskolakonyhában készített ebédcsomagokat.
Az idősellátással kapcsolatos kérdések amúgy a falut leginkább foglalkoztató témák közé tartoznak. Rengetegen szorgalmazzák például a közösségi terek kialakítását, speciálisan a szépkorúak igényeire szabva: legyen ez akár egy nappali foglalkoztató a falusi és az idősotthon-lakó idősek bevonásával, vagy generációk közti tudás-és tapasztalatcserét ösztönző rendezvények.
Bár a falu nyugalmas, békés miliőjét és a természet szinte karnyújtásnyira lévő voltját nem szívesen hagyná maga mögött az ember, de gyakran tapasztalhatja a kistelepüléseken élő fiatalok jellemző kihagyásélmény-alapú vívódásait.
Mivel a szabadidős tevékenységeim, az oktatásom és baráti köröm is Szombathelyhez köt, sokszor nehéz elfogadni a tényt, hogy nem tudok minden közös programban részt venni az ingázással eltöltött idő miatt.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy általában nem a helyközi buszhálózat és menetrend adta lehetőségekre kell támaszkodnom, ám egy hatékony működésre ítélt családi napirend sokszor hasonló korlátokat emelhet a fiatalok szükségletei elé.
Anyagi stabilitás keresése, karrierlehetőségek elérése vagy felsőoktatásba való integráció – a felsorolt faktorok mindegyike szerepet játszhat a Táplánszentkereszthez hasonló községek lakosságának lassú ütemű elöregedésében.