A 96. Oscar-gálán Christopher Nolan Oppenheimer című életrajzi drámája, a 13 jelölésből hetet nyert meg: többek között a legjobb film, legjobb rendezés, legjobb férfi fő és mellékszereplő díját is.
Idén lehetett magyar jelöltért is szorítani, Mihalek Zsuzsa a látványtervezői kategóriában volt esélyes a Magyarországon forgatott Szegény párák című filmért, meg is kapta az Oscar-díjat.A szobrot Mihalek nevében is két kollégája, Shona Heath és James Price vette át. Pár hete a film ebben a kategóriában már a brit BAFTA-díjat is megnyerte.
Kollégánk a közelmúltban több Oscar-jelölt alkotást is megnézett, meg is osztotta a filmekről gondolatait a Nyugat hasábjain. Többek között látta a Szegény párákat
Barbie, Sandra, Bella és Mollie - Négy Oscar-jelölt filmet is sikerült megcsípnem a Savaria Moziban 2024. February 11. 19:01 és az Érdekvédelmi területet. Amikor azt hittük, már nem lehet újat mondani Auschwitzről, elkészült az Érdekvédelmi terület 2024. March 09. 15:27
A legjobb dokumentumfilm kategóriában Ukrajna története első Oscar-díját kapta a 20 nap Mariupolbanért. A film brutális helyszíni tudósítás a városból, amit az orosz hadsereg négy hónapon keresztül ostromolt, és ahol a becslések szerint 20 ezer civil vesztette életét.
A 444 cikke szerint a legnagyobb meglepetés talán a legjobb női főszereplő kategóriában volt, Lily Gladstone (Megfojtott virágok) helyett Emma Stone kapta a díjat a Szegény párákban nyújtott alakításáért. Gladstone így is történelmet írt, ő volt a díj történetében az első indián származású nő, akit jelöltek a kategóriában.
Egy Oscart kapott a Henry Sugar csodáltaos élete című rövidfilm, a legjobb animációs film A fiú és a szürke gém lett. A Szegény párák négy, az Érdekvédelmi terület kettő, a Barbie pedig egy Oscart kapott, a Megfojtott virágok viszont semmit sem nyert.
A gála egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor Ryan Gosling pink öltönyében előadta az I'm just Ken című dalt a Barbie-ból.
Ryan Gosling performing “I’m Just Ken” at the #Oscars
— DiscussingFilm (@DiscussingFilm) March 11, 2024
See the full winners list: https://t.co/IctYZ9WO3B pic.twitter.com/RwfAqUnC04
Az átadás sorrendjében a díjazottak:
Legjobb női mellékszereplő: Da’Vine Joy Randolph
Legjobb animációs rövidfilm: War Is Over! Inspired by the Music of John & Yoko
Legjobb egész estés animációs film: A fiú és a szürke gém
Legjobb eredeti forgatókönyv: Egy zuhanás anatómiája
Legjobb smink: Szegény párák
Legjobb díszlet: Szegény párák (Mihalek Zsuzsa, James Price, Shona Heath)
Legjobb jelmez: Szegény párák
Legjobb idegennyelvű film: Érdekvédelmi területet
Legjobb adaptált forgatókönyv: Amerikai irodalom
Legjobb férfi mellékszereplő: Robert Downey Jr.
Legjobb vizuális effektus: Godzilla Minus One
Legjobb vágás: Oppenheimer
Legjobb rövid dokumentumfilm: Az utolsó hangszerjavító műhely
Legjobb egész estés dokumentumfilm: 20 nap Mariupolban
Legjobb operatőr: Az Oppenheimer
Legjobb rövidfilm: Henry Sugar csodálatos története
Legjobb hang: Édekvédelmi terület
Legjobb eredeti filmzene: Oppenheimer
Legjobb betétdal: Barbie (What Was I Made For?)
Legjobb férfi főszereplő: Cillian Murphy
Legjobb rendező: Christopher Nolan
Legjobb női főszereplő: Emma Stone
Legjobb film: Oppenheimer
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!